Április 30-ig várják a jelentkezéseket a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete versmondó és versklipversenyére, a Nemzeti VERSenyre.

A versenyt hatodik éve hirdetik meg valamennyi korosztálynak, földrajzi megkötés nélkül, minden nem hivatásos magyar versmondó számára - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.  

Lutter Imre előadóművész, producer, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, a VERSeny főszervezője elmondta: nemcsak a jelentkezők körében sikeres a verseny, hanem a közönség körében is népszerű, sok százezres a versmondások és a versklipek nézettsége.  

Mint mondta, a versenynek három fordulója van. Az első két forduló online zajlik, a szakmai zsűri mellett a közönség is tovább juttathat versenyzőket.

Először a versmondásukat veszik fel és küldik be a résztvevők, majd a középdöntőben egy versklippel, egy kisfilm feltöltésével versenyezhetnek.  

Hozzátette: a harmadik fordulóba, az élő szuperdöntőbe, amelyet a Nemzeti Színházban rendeznek meg, 20-25-en juthatnak tovább. Elmondta: a versenyre nevezni három verssel lehet, amelyek - nem magánkiadású - kötetben, antológiában vagy neves irodalmi - nyomtatott vagy online - folyóiratban megjelentek.  

Kitért arra, hogy a verseny tematikája mindig az adott évhez kötődik, az idén egy versnek az újrakezdéshez kell kapcsolódnia, beleértve a nagy újrakezdések minden formáját és kapcsolódási pontját.  

A másik vers egy klasszikus magyar költő szabadon választott verse - különös figyelemmel a száz éve született Pilinszky Jánosra -, a harmadik pedig egy kortárs magyar költő szabadon választott verse lehet.  

Az első fordulóra a három közül bármelyik vers elmondását videón rögzítve kell beküldeni. Mint mondta, egy alkotás négy percnél nem lehet hosszabb. A kisvideókat a vers.hu oldalon keresztül várják április 30-ig.  

A verseny védnöke Vidnyánszky Attila rendező, a Nemzeti Színház főigazgatója.  

A zsűri tagjai a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesületének művészei, szakemberei: Lutter Imre mellett Wiegmann Alfréd rendező, Bakos-Kiss Gábor és Szűcs Nelli színművész, valamint Szabó László kommunikációs szakember.  

További információ a versenyről a vers.hu/nemzetiverseny-2021 oldalon és a Nemzeti Színház honlapján található meg.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 123 243 megtekintés

Videó: 52 644 336 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534289

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh