http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/8873-trump-nem-irta-ala-az-irani-atompaktumot#sigProIdd60ee91d6f
Donald Trump amerikai elnök pénteki nyilatkozatában nem mondta fel az iráni atomalkut, de elutasította annak írásbeli igazolását, hogy Teherán eleget tesz a megállapodásban foglalt kötelezettségeinek. Az elnök szerint Irán nem a megállapodás szellemében cselekszik.
Október 15-én járt volna le a határideje annak, hogy az amerikai elnök aláírja a háromhavonta esedékes igazolást arról, hogy Irán betartja a szerződésben foglaltakat. Donald Trump már korábban is fenntartásait hangoztatva írta alá ezt a dokumentumot, pénteken – helyi idő szerint a kora délutáni órákban – azonban el is utasította az esedékes aláírást.
Az elnök ezáltal a kongresszus elé utalta a döntést: a törvényhozóknak kell korrigálniuk a szerinte rossz megállapodást.
Donald Trump döntése nem okozott meglepetést. Az elnök ugyanis az elmúlt hetekben többször is hangoztatta, hogy az iráni atomprogram leállítását célzó többhatalmi megállapodás “szellemiségét” nem tartotta tiszteletben.
Iránt fanatikus rezsim irányítja, soha nem szabad atomfegyverhez jutnia – véli Trump
Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban mondott pénteki beszédében leszögezte: Iránt fanatikus rezsim irányítja, olyan rezsim, amelynek soha nem szabad atomfegyverhez jutnia.
Az elnök úgy vélte, hogy az iszlám köztársaság 1979 óta hatalmon lévő vezetése mind a mai napig, folyamatosan agressziót követ el, s a “diktatórikus vezetésnek” nem csupán az Egyesült Államok a céltáblája.
Donald Trump utalt arra, hogy az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadás előtt Irán otthont adott az al-Kaida terrorszervezet azóta likvidált vezetője, Oszama bin Laden fiának.
Trump szerint a szíriai polgárháborúban az Aszad elnök kormányzata által elkövetett atrocitásokat is Irán támogatásával hajtották végre.
Új stratégia szükséges Iránnal kapcsolatban az amerikai elnök szerint
Donald Trump amerikai elnök pénteki nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy új stratégia szükséges az Egyesült Államok Iránnal kapcsolatos politikájában
Az új stratégia elemei között említette Trump további szankciók életbe léptetését Irán ellen “a terrorizmus támogatásának megakadályozása” céljából. Hangsúlyozta az iráni atomfegyver létrehozása megakadályozásának szükségességét.
Ugyancsak az új stratégia részeként említette, hogy fel kell lépni a szomszédaikat és a globális kereskedelmet, valamint a nemzetközi hajózási utakat veszélyeztető rezsimek ellen.
Donald Trump hangsúlyozta: amennyiben a kongresszus nem cselekszik, a Fehér Ház felmondja az Iránnal kötött többhatalmi atomalkut. A kongresszusnak 60 napja van a cselekvésre. Az elnök mindenekelőtt az új szankciók bevezetésének szükségességére utalt.
Washington újabb szigorú szankciókat vezet be Iránnal szemben
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok újabb szigorú szankciókat vezet be Iránnal szemben.
A szankciók az iráni Forradalmi Gárdát érintik, s mint az elnök elmondta, már felhatalmazást is adott a pénzügyminisztériumnak a szankciók életbe léptetésére.
Az amerikai elnök úgy vélekedett, hogy a 2015-ben megkötött atomalku – amelyet az Egyesült Államok története “legrosszabb” megállapodásának minősített – gazdaságilag és politikailag egyaránt mentőövet nyújtott Iránnak. “Vajon mire költötte Teherán az így megtakarított összeget?” – tette fel a kérdést Donald Trump.
Az elnök felszólította az Egyesült Államok szövetségeseit, hogy támogassák az amerikai szankciókat.
A Pentagon megvizsgálja az együttműködés lehetőségeit szövetségeseikkel
Donald Trump beszédének elhangzása után a Pentagon szóvivője, Adrian Rankine-Galloway közölte: megvizsgálják azokat a területeket, amelyeken együtt lehet működni annak érdekében, hogy nyomást lehessen gyakorolni Teheránra.
A szóvivő hangsúlyozta: a cél Teherán destabilizáló tevékenységének semlegesítése, és elsősorban is a terrorista csoportok támogatására irányuló “agresszív politikájának visszafogása”.
A pénteki sajtótájékoztatón a védelmi minisztérium képviselője több ilyen, destabilizálónak minősített tevékenységet emelt ki: a ballisztikus rakéták fejlesztési programját, a szabad hajózási útvonalak, kivált a Perzsa(Arab)-öböl útvonalai fenyegetését, az iráni kibertámadásokat az Egyesült Államok, Izrael és Washington térségbeli szövetségesei ellen, és a kérlelhetetlen Izrael-ellenességet.
A vezető republikánusok támogatásukról biztosították az amerikai elnököt
Az elnöki beszéd után vezető republikánus politikusok támogatásukról biztosították Trumpot, demokrata párti vezetők szerint viszont a felvázolt politika éppen hogy veszélyes az amerikai nemzetbiztonságra. Paul Ryan, republikánus házelnök fontosnak mondta “Irán destabilizáló politikájának semlegesítését. Kevin McCarthy, a képviselőház republikánus frakciójának vezetője rövid nyilatkozatban támogatásáról biztosította Trump elképzeléseit az iráni atomalku korrigálásáról, de leszögezte azt is, hogy nem híve a megállapodás felrúgásának.
A Republikánus Pártban egyébként már a beszéd elhangzása előtt komoly nézetkülönbségek voltak a kérdés megítélésében. Bob Corker, a szenátus külügyi bizottságának elnöke – aki annak idején maga is részt vett az atomalku kimunkálásában – egyértelműen a megállapodás fenntartása és az atomalku betartását igazoló jelentés aláírása mellett foglalt állást.
Nancy Pelosi, a Demokrata Párt képviselőházi frakciójának vezetője közleményt adott ki, amelyben leszögezte: Donald Trump az Egyesült Államok biztonságát sodorta veszélybe azzal, hogy nem írta alá az atomalku betartásáról szóló igazolást. “Súlyos lépés ez, amely fenyegetést jelent az Egyesült Államokra – fogalmazott a kaliforniai politikusnő.
Forrás: hirado.hu / MTI