http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/8944-kozvetiteni-kivan-a-vatikan-az-egyesult-allamok-es-eszak-korea-kozott#sigProId140ee2a825
Közvetíteni kíván a Vatikán az Egyesült Államok és Észak-Korea között - jelentette a La Repubblica olasz napilap hétfőn.
Az újság szerint a vatikáni közvetítői szerepet arra a november 10-11-i, az atomleszereléssel foglalkozó vatikáni nemzetközi találkozóra időzítik.
A konferenciára az összes érdekelt fél meghívást kapott. A jelenlegi információk szerint az Egyesült Államok , Dél-Korea, Oroszország magas külügyminisztériumi szinten képviselteti magát.
Az ENSZ-t Izumi Nakamitsu a világszervezet leszerelési ügyekért felelős vezetője képviseli, a NATO nevében főtitkár-helyettes lesz jelen. Meghívást kapott 11 Nobel-békedíjas is, a többek között az argentin Adolfo Pérez Esquivel, az amerikai Jody Williams, az egyiptomi Mohammed el-Barádei, a bangladeshi Muhámmád Junusz, valamint Beatrice Fihn az idén Nobel-békedíjjal kitüntetett a Nukleáris Fegyverek Megsemmisítéséért Küzdő Nemzetközi Mozgalom (ICAN) vezetője.
A találkozón felszólal a Hirosimában ledobott atombomba egyik utolsó túlélője is.
A lap utalt arra, hogy a találkozót Ferenc pápa is kezdeményezte egy olyan, az Egyesült Államok és Észak-Korea között lehetséges konfliktus megállítására, amely - mint az újság fogalmazott - több ezer áldozatot követelhet és megváltoztathatja a világ egyensúlyát. Szentszéki források hangsúlyozták, hogy az atomleszerelési találkozó ötlete már régóta napirenden szerepelt, de még időszerűbbé vált az Egyesült Államok és Észak-Korea közötti feszültség fokozódásával.
Az Egyesült Államok és Észak-Korea közötti helyzet súlyosságát mutatja, hogy Ferenc pápa is szerepet vállal az esetleges nukleáris háború megfékezésére - kommentálta a La Repubblica.
Frissítés:
Cáfolták, hogy a pápa közvetítene Trump és Kim Dzsongun között
Cáfolta hétfőn Greg Burke szentszéki szóvivő a La Repubblica arról szóló jelentését, hogy az atomleszereléssel foglalkozó november 10-11-i vatikáni nemzetközi találkozó az észak-koreai válság rendezésére tett erőfeszítése Ferenc pápának Washington és Phenjan között.
A Vatikán közvetíteni kíván az Egyesült Államok és Észak-Korea között az észak-koreai válságot illetően – írta az olasz lap. Hozzátették, hogy a vatikáni közvetítői szerepet az atomleszereléssel foglalkozó november 10-11-i nemzetközi találkozóra időzítik.
A vatikáni szóvivő azonban tagadta az erről szóló értesüléseket, amikor a Vatikán részleteket közölt az említett találkozóval kapcsolatosan, de jelezte, hogy a konferencia része a nukleáris fegyvermentes világ megteremtésére tett vatikáni erőfeszítéseknek.
Ferenc pápa hétfőn meglátogatta a konferencia szervezésével foglalkozó hivatal alkalmazottjait, és arra figyelmeztetett, hogy az "emberiség az öngyilkosságot kockáztatja" a nukleáris fegyverekkel – közölte a Vatikáni Rádióval Flaminia Giovanelli, e hivatal titkárhelyettese.
A katolikus egyházfő korábban mind Washingtont, mind Phenjant arra kérte, hogy lépjen vissza a háború küszöbétől és fogadja el a mások által tett ajánlatokat a közvetítésre vonatkozóan.
Forrás: MTI