http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/9683-osszeomlott-a-legfontosabb-nuklearis-telep-eszak-koreaban#sigProId4b2693c696
A legfőbb észak-koreai nukleáris kísérleti telep, a Mantap-hegy gyomrába vájt alagútrendszer nem biztonságos többé, s nem használható további tesztekhez, mert összeomlott az atomrobbantások következtében a felette húzódó hegy - hozta nyilvánosságra a Kínai Tudományos és Műszaki Egyetem.
Politikai elemzők szerint azonban az észak-koreai vezető nem emiatt jelentette be, hogy felfüggesztik az atomrobbantásokat.
A Kínai Tudományos és Műszaki Egyetem geológusainak szerdán közzétett dokumentuma új megvilágításba helyezheti Kim Dzsong Un észak-koreai vezető pénteken tett bejelentését, miszerint Phenjan felfüggeszti nukleáris kísérleteit és rakétatesztjeit, továbbá bezárja nukleáris kísérleti telepét. A nyilatkozatot ugyanakkor politikai elemzők Kim Dzsong Un és Mun Dzse In dél-koreai elnök április 27-ére kitűzött találkozójával hozzák összefüggésbe.
Nukleáris robbanások során hatalmas mennyiségű hő és energia szabadul fel: a legutóbbi – szám szerint hatodik – földfelszín alatti kísérleti robbantását, amelynek becsült ereje 100 kilotonna TNT-nek felelt meg és tízszer volt erősebb a korábbi tesztekhez felhasznált nukleáris eszközöknél. A szeptember 3-i kísérletet követő hetekben négy földrengés rázta meg az egyébként ilyen szempontból inaktív térséget. Szakértők már röviddel a tesztet követően úgy vélekedtek, hogy a kommunista állam északkeleti felében lévő telep instabillá vált.
A most közzétett tanulmányhoz felhasznált adatokat a kínai szakemberek a robbantást követően gyűjtötték. A Tien Dongdong, Jao Csiaven és Ven Lianhszing kutatók által készített értekezés szerint a kísérleti atomrobbantást nyolc és fél perccel követő első földmozgás “a nukleáris teszt központja irányába történt helyszíni összeomlás” volt, amelyet sorozatos földrengések követtek. A geológusok tanulmányuk összegzésében elengedhetetlennek mondták az esetlegesen kiszivárgó radioktivitás mérését az összeomlás térségében.
Az észak-koreai nukleáris kísérleti telepek különös gondot jelentenek a Phenjan szinte egyedüli szövetségesének számító Pekingnek, hiszen a Kilcsuban lévő ilyen létesítmény alig 100 kilométerre van a kínai határtól. A phenjani rezsim kísérleti atomrobbantásai által kiváltott földmozgások kihatással voltak a kínai határtelepülésekre és városokra, ahol iskolákat és irodaházakat kellett evakuálni. A kísérletek emellett olyan félelmeket is gerjesztettek, hogy a szél radioaktiv részecskéket sodorhat Kína felé, bár a helyi hatóságok azt állítják, eddig nem mértek ilyet.
Forrás: hirado.hu / MTI / bbc.com