Egy KamAZ teherautót vezetve avatta fel Vlagyimir Putyin elnök kedden az orosz szárazföldről a Kercsi-szoroson át a Krím félszigetre vezető 19 kilométeres híd közúti felének a személyforgalom számára megépített részét.

Az orosz elnök Nyikolaj Osztrovszkijnak, a létesítményt megépítő SZGM-Moszt vezérigazgatójának a társágában haladt át a kétszer két sávos hídon mintegy 35 teherautóból és munkagépből álló konvoj élén. A híd krími oldalán neves orosz popzenei előadók adtak koncertet.    

A Krími-hidat szerdán, helyi idő szerint reggeli fél hatkor adják át a forgalomnak.   

A presztízsberuházásként kezelt, Moszkva által Ukrajnától 2014-ben elcsatolt félszigetet az orosz gazdaságba integráló Krími-híd a legnagyobb ilyen átkelő Európában.   

A beruházás a közúti teherforgalom áteresztésére ősszel, a vasúti forgaloméra pedig jövőre lesz alkalmas. A Kercsi-szoros két partját összekötő létesítményen teljesen elkészült állapotában napi 40 ezer gépkocsi és 47 vonat haladhat majd át. Éves utasforgalma a tervek
szerint 13 millió fő, teherforgalma pedig 13 millió tonna lesz.   

A Krímet a 2014-ben megtartott helyi népszavazás eredményére hivatkozva csatolták Oroszországhoz. Az ENSZ-tagállamok túlnyomó többsége nem ismerte el ennek a lépésnek a jogosságát.

 

EU: a Kercsi-szoroson átívelő híd megépítése Ukrajna területi egységének megsértése

A Kercsi-szoroson át a Krím félszigetre vezető híd megépítése Ukrajna függetlenségének és területi egységének megsértése - írta nyilatkozatában az Európai Unió külügyi szolgálata (EEAS) kedden.

Az unió szerint a híd megépítése a jogtalanul elcsatolt félsziget orosz integrációját célozza, és tovább növeli az anyaországtól való elszigeteltségét. A híd továbbá korlátozza a hajók áthaladását a Kercsi-szoroson át az Azovi-tengeren található ukrán kikötőkbe.   

Az Európai Unió továbbra is a nemzetközi jog megsértésének tartja és elítéli a Krím és Szevasztopol illegális elcsatolását - tették hozzá.   

Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden avatta fel az orosz szárazföldről a Kercsi-szoroson át a Krím félszigetre vezető 19 kilométeres híd közúti felének a személyforgalom számára megépített részét.   

A Krímet a 2014-ben megtartott helyi népszavazás eredményére hivatkozva csatolták Oroszországhoz. Az ENSZ-tagállamok túlnyomó többsége nem ismerte el ennek a lépésnek a jogosságát.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 142 180 megtekintés

Videó: 52 657 691 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535334

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh