A NATO fokozza eddig is példátlanul szoros együttműködését az Európai Unióval, amelyet az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökével júliusban, közös nyilatkozatban is megerősítenek - közölte Jens Stoltenberg NATO-főtitkár pénteken.

Stoltenberg a kétnapos védelmi miniszteri tanácskozás második napjának szünetében tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a NATO és az Európai Unió a katonai mobilitás könnyítésében egyezett meg, amely lebontja a jogi és bürokratikus akadályokat a határokon átnyúló csapatmozgatások előtt és javítja annak infrastrukturális feltételeit is.   

Mint mondta, az EU ígéretet tett arra, hogy segíti a szövetség parancsnoki struktúrájának megerősítését, ugyanis a védelmi miniszterek csütörtökön arról határoztak, hogy 2020-ig megteremtik annak lehetőségét, hogy kevesebb idő alatt megvalósítható legyen a csapatok és katonai eszközök utánpótlása és európai mozgathatósága. Az észak-amerikai és az európai szövetségesek közötti szorosabb kapcsolatért felelős parancsnokságot hoznak létre az amerikai Norfolkban, az európai csapatmozgás összehangolásáért felelős központ pedig a németországi Ulmban jön létre - közölte.   

A NATO és az unió kapcsolatát mélyíti az is, hogy a katonai szövetség ismételten megerősítette elkötelezettségét a menekültek megmentése és az embercsempész-hálózatok felderítése és felszámolása érdekében a Földközi-tengeren tevékenykedő Sophia haditengerészeti uniós flottája támogatásában.   

"A katonai szövetség és az EU értékei és céljai azonosak, ezért tovább javítjuk együttműködésünket egyebek mellett a hibrid- és kibervédelem, a béketeremtés, a terrorizmus és az emberkereskedelem elleni küzdelem terén" - tette hozzá a norvég politikus.   

Stoltenberg újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, az olyan esetek, mint Arkagyij Babcsenko orosz újságíró nemrégiben hamisan keltett halálhíre alááshatja a média szavahihetőségét és a sajtóba vetett bizalmat, emellett ürügyként használhat a propaganda számára is. A média akkor szolgál biztosítékul a hamis hírek térhódítása ellen, ha kemény kérdéseket tesz fel, ellenőrzi a forrásokat és megírja a tényeket. Minden demokrácia alapja a szabad és független média. A demokrácia szabadsága a médiaszabadság biztosításának záloga - tette hozzá.   

A főtitkár szerint az Európa és az Egyesült Államok, vagy egyes partnerországok között fennálló feszültségek nem gyengítik a katonai szövetséget. Mint mondta, mindig is voltak véleménykülönbségek a NATO-partnerek között, egyebek mellett olyan kérdésekben, mint a kereskedelem vagy az Iránnal kötött nukleáris megállapodás, ugyanakkor továbbra is képesek erősíteni az együttműködést és a transzatlanti kapcsolatokat a szövetségen belül. A szövetségek a nézetkülönbségek ellenére hatékonyak, képesek együttműködni a terrorizmus elleni harcban és közös akarattal döntöttek a védelmi kiadások növelés mellett is az egymásnak nyújtott védelem érdekében.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 140 458 megtekintés

Videó: 52 656 243 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535282

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh