4 probléma
1. Petőfi tér-buszmegálló; 2. Arborétum-hulladékgyűjtők hiánya; 3. menetrendjelző táblák; 4. Szilvás-Színházat összekötő útszakasz-kátyúk
Nyáron is vigyázzunk bőrünkre (Szekeres Ernő)
Szekeres Ernő segít, hogyan védekezzünk a magas UV sugárzás ellen a nyár folyamán
Így működik városunk biomassza erőműve (Mayerhoff Attila)
A Komlói Fűtőerőmű Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük a biomassza erőműről
Csaba és Én - Miért nem lehetünk független állam
Nem egyedülálló, hogy vannak Európában államok, melyek teljesen függetlenek, semlegesek, maguk urai. A téma, hogy Magyarország miért nem képes erre
A kultúra és család kapcsolata (Závogyán Magdolna)
Az egykori kultúráért felelős helyettes államtitkár előadását tekinthetik meg
Önöket kérdeztük - szocializmus, vagy kapitalizmus
A járókelőket kérdeztünk, mikor volt jobb, régen a szocializmusban, vagy a mostani államformában
A privatizáció című dokumentumfilm forgatásáról beszélgettünk
A nagy sikerű film hátterének érdekességeit tárjuk fel (Magyar Ferenc, Karagity István)
A magyar opera és balett helyzete az operaház főigazgatójának szemével
Az operaház igazgatójának előadását tekinthetik meg (Ókovács Szilveszter)
1. Bajcsy Zsilinszky utca-kutyaürülékek; 2-3. Határtető-szemét hegyek; 4. Vájáriskola utca-út minősége
Rajzokból készült kiállítás a múzeumban (Steinerbrunner Győzőné)
Kaluzsa Márton rajzkiállítását tekinthetnek meg a komlói múzeumba látogatók
Az orvvadászat helyzete a környéken (Gyánti Nóra)
A Komlói Állatvédő Egyesület munkatársát kérdeztük az orvvadászatról
A komlói közfoglalkoztatottak termékei (Bogyai László, Feuerstaller Teréz)
A komlói városgondnokság produktív, termelői munkájáról kérdeztük a vezetőt
50 éves osztálytalálkozók a Steinmetz Miklós középiskolában
Az 50 éves osztálytalálkozón jártunk (Póth Jánosné, Magyar Ferencné)
Több utca is új aszfaltburkolatot kap még az idén (Polics József)
A polgármester megköszönte a lakosság türelmét a városszerte megvalósuló útfelújításokkal kapcsolatban.
Önöket kérdeztük - Hova megy idén nyaralni
Többen említették hogy nincs lehetőség az üdülésre, de olyan is volt aki tavalyi emlékeit elevenítette fel a nyaralásról.
Ismerj meg minket! (László)
László miért kezdte használni a szereket és mi vezette rá, hogy meghozza a döntést, hogy leáll a használatukról.
Közintézmények is virágosak a Komlói Honismereti-és Városszépítő Egyesület jóvoltából
Bernáth József pécsi vállalkozó nagylelkű, önzetlen adományával járul hozzá városunk virágosításához. (Fóris Zoltán)
Ismerj meg minket! (Gábor)
Gábor a szociális ivás okairól, a mélypontról és a 12 lépéses programról beszélt a Leo Amici alapítványnál.
Kiberhadviseléssel kombinált hadgyakorlatra készül a kínai hadsereg
Nem a patkányok, hanem az ember terjesztette a pestist Európában
Először követték nyomon a fjordlandi pingvinek vándorlását
NAV: április 15-ig kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása
Munkahelyteremtéssel indult az év Komlón
Május 29-ig lehet jelentkezni a kulturális filmek fesztiváljára
Milyen a levegő Komlón (Emesz Tibor, Fiszter Balázs)
Nyáron is aktív a komlói Cukorbetegek Klubja
Önöket kérdeztük televíziónkról
Álom, vagy valóság- Emlék...
Zanzibár- kisfilm
Impresszum
Created by: weblapwebaruhaz.hu