Az olimpikon értékelte a búcsúversenyét (Czukor Zoltán)
Szülővárosában rekkenő hőségben búcsúzott Czukor Zoltán szeretett pályafutásától utolsó versenyén.
Nyáron is aktív a Komlói Baptista Gyülekezet (Horváth László)
Labdazsonglőr bemutatóval, drogprevencióval, sportágak népszerűsítésével teltek a gyülekezet gyermektáborának napjai.
Fiatalokra építve várják az új szezont a kosaras lányok (Czukor János)
Tavalyi évet értékelte, az idei év terveit ecsetelte a kosaras lányok edzője Czukor János.
Egy hithű bányász a komlói közéletben (Deák Imre)
Kiváló bányász címet kapott 25 éves munkájáért az egész életét a bányában töltő Deák Imre, aki a mai napig polgárőrként is aktívan tevékenykedik.
Csaba és Én - Idősek ellen elkövetett bűncselekmények
Egy erősödő tendenciáról, az emberek részéről közönyről, magukba fordulásról beszél Csaba az idősek bántalmazása kapcsán.
Rendhagyó versennyel fejezte be pályafutását Czukor Zoltán olimpikon
100 kilométert tettek meg Czukor Zoltán és barátai a méltó módon megrendezett búcsúversenyen. A polgármester egészséges mozgásra invitálja a városlakókat. (Polics József, Czukor Zoltán)
Önöket kérdeztük - Ön ellátogat-e az idei bányásznapi rendezvényekre
Hiányolják a céllövöldét a lakók a komlói napokról, sokak szerint a régi bányásznapok felszabadultabbak voltak, ráadásul napjainkban nagyon drágák a hinták.
4 probléma
1. Gagarin és Irinyi utca közötti járdaszakasz, 2. Eötvös utca és Irinyi utca közötti füves terület, 3. szilvási garázssor esővíz elvezetése, 4. temetőnél a buszmegálló állapota, illetve a hulladékgyűjtő mindig tele van.
Újabb bányászati kincsekkel készült Varga Péter
Az ötvenes évek Béta aknai makettjét illetve Kossuth akna bejáratát alkotta meg, számtalan bányászati emléket örökít meg Varga Péter.
Sajtótájékoztatót tartott búcsúversenye előtt a komlói olimpikon
Szülővárosában, Komlón tartotta búcsúversenyét Czukor Zoltán olimpikon gyalogló, ennek részleteiről, pályafutásáról beszélt sajtótájékoztató keretein belül. (Czukor Zoltán, Polics József)
Az idei Szent István-napi programok (Horváth Éva)
Az idén 40 éves Pedagógus Kamarakórus ünnepi műsort ad augusztus 20 alkalmából, mely versekkel átszőtt és archaikus népénekekből áll.
Vendégünk volt a Him Singers énekegyüttes vezetője (Pomázi Attila)
Az együttes mindennapjairól, próbákról, fellépésekről örömmel és lelkesedéssel mesél a vezető, Pomázi Attila.
Önöket kérdeztük - Ön szed-e rendszeresen gyógyszereket
Túl sok gyógyszert fogyasztanak a betegek, mennyiben befolyásolja életvitelünket a túlzott gyógyszerfogyasztás?
1. Tesco parkoló szeméttároló, 2. Zrínyi klub mögötti terület, 3. Rózsaszín tízemeletes mögötti hőközpont, 4. Madách Imre utca.
Polgárőrök képviselték városunkat Baján (Deák Imre)
Színes programok tették ünnepélyessé a Baján megrendezett polgárőrnapot, melyen városunk polgárőrei is részt vettek..
Megfelelő feltételeket biztosít sportolóinak a KBSK (Schuszter Roland)
Az utánpótlás fontosságáról és a játékosok fejlődési, előrelépési lehetőségeiről beszélgettünk Schuszter Rolanddal.
Ismerj meg minket! (Balázs)
Majdnem tönkrement a családi élete, mert nem vette észre mennyire megváltozott az élete a rendszeres alkoholfogyasztástól..
Csaba és Én - Kevesen érik meg a nyugdíjas éveket
Mit tehetünk az egészséges, nyugodt nyugdíjas éveinkért? Csabával beszélgettünk a nyugdíjas évekről..
Az összes delfint szabadon fogják engedni az "orosz cetbörtönből"
"Védendő felhasználók" a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvényben
A Pécsi Állatkert vizes programjai
Vita a Jangce új gátjai körül
Obama és Merkel csapatainak visszavonására szólította fel Moszkvát
Hatalmas csőd rázza meg Amerikát
Hét Domb Filmfesztivál hivatalos videoklip
Önöket kérdeztük - Az eutanáziáról
A felesleges karácsonyfák elszállításáról (Szeitz Gábor)
Hatalmas eredményt ért el a fiatal komlói atléta (Ambrus Márk, Ottó György)
Átúsztam a Balatont (Németh Dorottya)
Zenés etüd Takács Péter és alkotó társa kiállításáról
Impresszum
Created by: weblapwebaruhaz.hu