http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/10017-bucsut-tartanak-a-krisna-volgyben#sigProIddad33dfd9c
India színei, hangulata, művészete, kultúrája, valamint tudáskincse áll az idei Krisna-völgyi búcsú középpontjában, amelyet július 20. és 22. között rendeznek Somogyvámos határában.
A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő, évente 30 ezer turistát fogadó Krisna-völgyben ezúttal két különleges eseménnyel, lakóház-látogatással és holival, azaz a színek ünnepével bővül Magyarország legnagyobb füstmentes, egészséges családbarát fesztiválja - adták hírül a szervezők a búcsú honlapján. Kitértek rá, hogy az érdeklődők egy Krisna-völgyi család életébe bepillantva megbizonyosodhatnak arról, lehet boldogan élni áram, televízió, mosó- és hűtőgép nélkül, az ötezer éves múltra visszatekintő holi keretében pedig festékporral, festékes vízzel szórhatják, illetve locsolhatják egymást, ha hoznak olyan ruhát, amelyet nem sajnálnak.
Közép-Európa legnagyobb ökofalva emellett vegán, mediterrán, magyaros és indiai gasztronómiai finomságokkal, egész napos színpadi programmal, az iskola épületében játszóházzal, a tehenészet körül az önfenntartással kapcsolatos érdekességekkel is várja vendégeit - jegyezték meg. Hozzátették: a látogatók a Valóság show sátorban kipróbálhatják az indiai viseletet, életmódot, a Karma labirintusban elmélyedhetnek sorsuk útvesztőiben, továbbá jelen lehetnek tűzceremóniával kísért indiai esküvőkön.
Az állandó programok között szerepel a tehénvédelmi központ és a biokertészet megtekintése, a templomi körséta, a bocisimogató, és egyebek mellett a meditációs ösvényhez ökrös fogattal, kisvasúttal történő utazás - írták az esemény internetes oldalán. A Krisna-völgyi búcsúról bővebb információk a krisnavolgyibucsu oldalon olvashatók.
Forrás: MTI