Az észak-amerikai gyorsétterem lánc, a McDonald’s, 13 év szünet után ismét visszatér Bolíviába – jelentette be a Santa Cruz-i Ipari, Kereskedelmi, Szolgáltató és Turisztikai Kamara (CAINCO) kommunikációs igazgatója, Ramón Freixa.

Az előzetes információk szerint egy a gépjárműipari befektető hozza a márkát a dél-amerikai országba, ahol a jövő hónapban Santa Cruzban, majd később az egész ország területén kíván új éttermeket nyitni.

“Egy nagy multicég 13 éve hagyta el Bolíviát, most pedig ismét visszatér az országba. Egy hónapon belül megint lesz McDoland’s hamburger Bolíviában, ami jó hír azoknak akik szeretik az étteremlánc burgereit” – mondta Freixa, anélkül, hogy megnevezte volna a befektetőt, aki a projektet pénzeli.

Az egyik legnagyobb Santa Cruz-i pláza, a Ventura Mall igazgatója már két évvel ez előtt bejelentette, hogy a világmárka újranyitja éttermeit az országban, azonban ezidáig úgy tűnik, hogy nem sikerült nyélbe ütni az üzletet.

A McDonald’s, amely a világ 119 országában 34 000 étkezdét üzemeltet öt éves bolíviai működés után vonult ki a helyi piacról, bezárva 8 éttermét, arra hivatkozva, hogy azok fenntartása veszteségesnek bizonyult. A cég kivonulását akkor nagy hírverés kísérte, sokan az Evo Morales államfő nevével fémjelzett andoki szocializmus egy nagy kapitalista vállalat felett aratott győzelmeként értékelték az McDonald’s távozását.

Nagy valószínűséggel az étteremlánc sokkal inkább azért zárhatta be bolíviai fiókjait, mert a dél-amerikai országban szinte bárhol és bármikor lehet olcsón és gyorsan étkezni, a McDonald’s drága és nem különösebben kiemelkedő minőséget képviselő hamburgerei pedig egyszerűen nem tudtak versenyben maradni a hagyományos bolíviai utcai étkezdék kínálata mellett.

Forrás: globoport.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 131 253 megtekintés

Videó: 52 649 742 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534512

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh