http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/10663-a-vorosszarnyu-keszeg-az-ev-hala#sigProId92870d33c9
A vörösszárnyú keszeg győzelmét hozta a Magyar Haltani Társaság hagyományosan meghirdetett év hala közönségszavazása annak ellenére, hogy a végeredményt valaki a sebes pisztrángra szabálytalanul leadott nagyszámú szavazattal próbálta befolyásolni - közölte a szervezet elnöke kedden az MTI-vel.
Harka Ákos elmondta: a voksolás a korábbiaknál lényegesen nagyobb érdeklődés mellett zajlott, ám üröm az örömben, hogy valaki "informatikai trükközéssel" próbálta meg jogosulatlan előnyhöz juttatni az év hala címért versengők egyikét.
A szavazatok száma azonban a sebes pisztrángra (Salmo trutta) szabálytalanul leadott, ezért a cím kihirdetése előtt érvénytelenített 2130 voks levonását követően is meghaladta a 11 ezret - tette hozzá.
A vörösszárnyú keszeg (Scardinius erythrophthalmus) 44 százalékos támogatottsággal nyert, a második helyen 32 százalékkal a szivárványos ökle (Rhodeus amarus) végzett, a sokáig szoros versenyben a győzelemre is esélyesnek tűnt sebes pisztráng pedig végül 24 százalékkal csak a harmadik lett.
A közönségszavazás jelöltjei közül a vörösszárnyú keszeg a sekély, növényzetben gazdag állóvizek lakója, de kisebb számban a lassú folyóvizekben is előfordul. Hazánkban a hegyi patakok és a kifejezetten gyors folyószakaszok kivételével szinte mindenütt megtalálható. Táplálékát fonalas algák, fiatal növényi hajtások, magvak alkotják, felismerni fölfelé nyíló szájáról, valamint vöröses úszóiról lehet - mondta Harka Ákos.
A védett szivárványos ökle a legkisebb és legszínesebb Magyarországon élő halak egyike, míg az olajzöld hátán és világosabb oldalán piros foltokkal díszített sebes pisztráng a gyors, oxigéndús vizeket kedveli.
Az elnök hangoztatta: a közönségszavazás lezárult ugyan, hiszen az év halára ezúttal is december 31-én éjfélig lehetett voksolni a Magyar Haltani Társaság honlapján, ám az oldalon jelenleg is megtalálhatók a versengők képei mellett a három faj környezeti igényeiről, hazai elterjedéséről és jelentőségéről szóló információk.
Felidézte: a korábbi években a nyúldomolykó, a kősüllő, a széles kárász, a menyhal, a magyar bucó, a kecsege, a compó, a harcsa, míg tavaly a balin érdemelte ki az év hala címet. Az eddigi gyakorlatot követve a mostani győztes sem kap aranyérmet, jutalma csupán annyi, hogy nagyobb figyelem övezi a tudományos kutatásban és az ismeretterjesztésben - fogalmazott.
Hangsúlyozta, hogy kezdeményezésük elsődleges célja minél szélesebb körben ismertté tenni és népszerűsíteni az őshonos halakat.
Forrás: MTI / haltanitarsasag.hu