Csütörtökön éjfélkor lejárnak a 2018-as éves autópálya-matricák, amelyekkel csak eddig lehet jogszerűen közlekedni a magyarországi útdíjköteles autópályákon és autóutakon.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. korábbi tájékoztatása szerint a határidővel több mint 2,3 millió e-matrica jár le. Január utolsó hetében - szerdáig - több mint 1 millió éves e-matricát értékesített már a szolgáltató, mintegy 290 ezer éves országos és 790 ezer éves megyei matricát. Megyei matricából 2 százalékkal, az országosból 9 százalékkal többet adtak el idén eddig az előző év azonos időszakához képest.    

Az új éves e-matricák az ország több mint kétezer pontján, ezen felül interneten és mobiltelefonnal, sms-ben vagy telefonos alkalmazáson keresztül is megvásárolhatók.    

Az országos éves matrica ára 2012 óta, a megyei matricák ára pedig 2015-ös bevezetésük óta nem változott. A D1 kategóriába sorolt gépjárműveknél - ide tartoznak a motorkerékpárok, a személyautók és azok pótkocsiai - az éves országos matrica ára 42 980 forint, a megyei matrica ára pedig 5000 forint.   

A nagycsaládosok részleges díjmentességre jogosultak, kedvezményes e-matrica vásárláshoz azonban minden év január 31-ig be kell jelenteniük a közlekedési igazgatósági hatóság nyilvántartásába az általuk üzemben tartott gépjárművet.   

A NÚSZ Zrt. a matricák gyors megvásárlásához az ematrica.nemzetiutdij.hu oldalt ajánlja, ahol kényelmi díjat nem számolnak fel.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 126 711 megtekintés

Videó: 52 647 178 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534416

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh