Tillai Aurél Kossuth-díjas zeneszerző második miséjének ősbemutatójával ünneplik a Pécsi Kamarakórus alapításának hatvanadik évfordulóját március 20-án a pécsi Kodály Központban - tájékoztatta az esten közreműködő Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) szerdán az MTI-t.

Mint közleményükben felidézték, a kamarakórust két fiatal zenetanár és jó barát, Dobos László és Tillai Aurél alapította. A hat évtized alatt a tagság összetétele folyamatosan változott, de az énekegyüttest megszakítás nélkül ma is ugyanaz a karnagy, Tillai Aurél vezeti.   

Az első hangverseny első műsorszáma Orlando Vecchi Jó ez a fény című madrigálja volt, amely egyúttal a jubileumi koncert címe is lett - hívta fel a figyelmet a PFZ. Az est legelején ismét Vecchi-művet adja elő a kamarakórus, majd az elmúlt hatvan évben megszólaltatott kórusművek közül válogatnak.   

A koncert második részében tartják Tillai Aurél Missa secunda című művének ősbemutatóját a Pécsi Egyetemi Kórus és a PFZ közös előadásában. A darab a szerző második miséje, egyben kilencedik oratorikus alkotása - emlékeztetett a kommüniké.   

A jubileumi hangversenyen közreműködnek Kuti Ágnes, Megyesi Schwartz Lúcia, Bognár Szabolcs és Horváth István énekművészek, Murin Jaroszláv mélyhegedű művész, Bajic Ágnes zongorista, Fodor Gabriella orgona- és zongoraművész, valamint Balatoni Sándor orgonaművész. Az est karmestere Tillai Aurél lesz. Jegyek a Kodály Központ jegypénztárában, és online a jegymester.hu oldalon kaphatóak az estre.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 131 595 megtekintés

Videó: 52 649 990 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534521

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh