http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/10815-varjak-a-jelentkezeseket-a-famelab-tudomanykommunikacios-versenyre#sigProId91b80b2d81
Hétfőtől március 13-ig várják a természettudományi, műszaki, orvosi vagy matematikai témával foglalkozó diákok, kutatók, tanárok jelentkezését a FameLab tudománykommunikációs versenyre, amelynek célja megtalálni azokat, akik inspirálóan és izgalmasan tudnak beszélni fontos tudományos témákról.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a British Council által szervezett megmérettetésen a versenyzőknek három perc áll rendelkezésükre, hogy meggyőzzék a zsűrit és a közönséget előadásuk tartalmával, közérthetőségével és karizmatikus stílusukkal.
A verseny regionális elődöntői március 18. és 22. között zajlanak. A budapesti elődöntő időpontja április 5. lesz, melynek legjobbjai vehetnek részt a mesterkurzuson és a május 13-i döntőn. A magyar döntő győztese képviseli az országot a FameLab nemzetközi döntőn a júniusi Cheltenham Tudományos Fesztiválon Nagy-Britanniában - olvasható az MTA honlapján. A kiírás szerint a versenyen nem használható elektronikus szemléltetőeszköz, csupán annyi, amennyit a versenyző kézben a színpadra tud vinni. A zsűri egyaránt értékeli a tartalmat, a közérthetőséget és a személyes karizmát.
A brit Cheltenham Fesztivál indította el az első FameLab versenyt 2005-ben, 2007-től pedig a British Council közreműködésével a verseny nemzetközi lett, és az elmúlt tizenegy évben több mint 10 ezer fiatal kutató vett részt rajta a világ minden tájáról. Idén csaknem 30 országban rendeznek versenyeket.
Az első magyarországi FameLab versenyt 2018-ban szervezték, melynek győztese Kis-Tóth Ágnes fizikus volt a fekete lyukak titkait bemutató előadásával. A fizikus képviselte Magyarországot a júniusi nemzetközi döntőn a Cheltenham Science Festivalon. A magyarországi győztes 27 ország küldöttjei között lépett színpadra. Az elődöntőket követően 11 társával továbbjutott a döntőbe, melyet végül a maláj versenyző nyert meg.
Forrás: MTI