A szarmatákról és az ókori népességet a 16-18. századi Lengyelországban övező kultuszról nyílik kiállítás az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.

Kertész Péter igazgató kedden elmondta, a május 17-étől látható tárlat gerincét a Tarnówi Regionális Múzeumból érkező anyag adja, melyet korábban még nem mutattak be Magyarországon.   

A kora újkori lengyel nemesség a szarmatáktól eredeztette magát, ezen alapult a szarmatizmus ideológiája. A nemzeti romantika korszakában a szarmatizmus megjelent a nemesi öltözékekben, a fegyverzetben, a képzőművészetben, de még a hajviseletben is - közölte a szakember.   

A lengyelországi múzeumból a korabeli tárgyak mellett festmények és dokumentumok érkeztek az emlékparkba, amelyek bemutatják a csaknem három évszázadig élő kultusz fontos elemeit - ismertette az igazgató. Kertész Péter kifejtette: bár a történeti kutatások alapján a lengyel-szarmata rokonság ma fikciónak tekinthető, a szarmatizmusnak fontos szerepe volt a lengyel identitástudat kialakulásában.   

A szarmaták, ez a nomád népesség az 1-2. században jelent meg az Alföldön, ahol gyakoriak a hozzájuk kötődő régészeti leletek. A kiállítás célja összehasonlítani a szarmaták valódi használati tárgyait a szarmatizmus korszakában készültekkel. A tárlatra a szegedi, a szentesi, a bajai és a szentendrei múzeum kölcsönzött tárgyakat régészeti gyűjteményéből - mondta az igazgató.   

A Szarmaták: mítosz és valóság című tárlat augusztusig látható Ópusztaszeren, ősztől pedig Székelyudvarhelyen mutatják be.

Forrás, fotók: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 121 733 megtekintés

Videó: 52 642 960 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534235

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh