http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/11370-trianon-tovabbra-is-hallgatunk-rola#sigProIda945372d8c
Sokszor mondjuk „Magyar az, akinek fáj Trianon, a többi csak állampolgár”. Valószínű, hogy ezek az „állampolgárok” nevezték el június 4-ét az „Összetartozás napjának” és nem pl: a Szégyenletes Napnak, vagy egyszerűen Trianonnak.
Az oktatásban és a magyar emberek gondolatvilágában egy teljesen kusza kép van Trianonnal kapcsolatban. Kielégítő választ senki nem kap, nem is értik, hogy igazán miért büntették meg ezt a nemzetet a diktátummal.
Mi, akik a Baranya Televíziónál dolgozunk, már negyedik éve készültünk, hogy elkészítsünk egy igaz Trianon filmet, - mert azt mindenki érzi, hogy valami őrületes nagy átverés lehetett, hogy harc nélkül – csak úgy - odaadtuk, megkapták az ide befogadott kisebbségek (más és ennél bonyolultabb a történet) országunk kétharmadát.
Trianon történetének feldolgozását 2016-ban három alkalommal nyújtottuk be dokumentumfilmként pályázati támogatásra, majd miután mindegyiket elutasították 2018-ban újra megpróbálkoztunk dokumentumfilmként a támogatás elnyeréséért. Ezt a filmtervet is elutasították, ezért történelmi filmként is benyújtottuk ugyanebben az évben. Ezt is elutasították…
Amióta elkészítettük a „Nagybereki állami gazdaság után” és a „Privatizáció” című díjnyertes filmjeinket, egyetlen filmes ötletünket sem preferálják a filmek támogatásáról döntő bizottságok. Azt itt el kell mondanunk, hogy azt a bizottságot, amely átengedte ezeket a filmjeinket, a Privatizáció elkészülte után lecserélték. A „felkent” új bizottság soha nem volt kíváncsi egyetlen ötletünkre sem – köztük a Trianonra sem.
Egy igazi tényfeltáró filmet szeretnénk elkészíteni, ahol lerántjuk a leplet, és megérti a magyar nemzet és a körülöttünk elcsatolt nemzetek is, hogy itt nem róluk szólt a történet, hanem egy sokkal erősebb, megtervezett és jól kivitelezett nemzetközi kapcsolati rendszer végzett az ezeréves történelmi Magyarországgal.
Ahhoz, hogy a századik évfordulóra elkészüljön ez a film közös összefogásra van szükség. Most a magyar nemzet tagjaitól szeretnénk a filmhez kb. 100.000 USD-t (kb. 30 millió Ft) támogatást kérni, hogy elkészülhessen a „Trianon – a meghurcolt, elárult nemzet” című filmünk. Egy ekkora volumenű filmnek ennél sokkal nagyobb a költségvetése, de mi nonprofit céllal szeretnénk ezt megvalósítani. Az eddig befektetett, kutatómunkát sem finanszírozta senki, ne hagyjuk kárba veszni.
A filmet a tragédia 100-ik évfordulójára tervezzük bemutatni!
A film közösségi finanszírozásához a kampányt a következő héten indítjuk el!
Kapcsolódó korábbi hírünk:
Trianoni „békeszerződés” hiteles példánya nem volt és mai napig sincs Magyarországnak
Ha valakit érdekel a film az alábbiakban elolvashatja a szinopszist is: