Trianon hallatán a magyar nemzetnek összeszorul a gyomra. A világ egyik legnagyobb trükkjének lettünk az áldozatai.

Sok-sok írás, tanulmány látott napvilágot, de többségében a mindenkori hivatalos történelem álláspontját követi, annak megrendelései alapján veszik górcső alá a békediktátumot. Mi sem fogunk más szót használni, mert ennek a „békeszerződésnek” semmi köze nem volt a békéhez, főleg nem a magyar nemzet akaratához.

Kun Béláról iskolákat, intézményeket neveztünk el, Károlyi Mihálynak (akkor Magyarország miniszterelnöke volt) ott állt a parlament előtt a szobra (1975 - 2012-ig) – mondván  – ő volt az első magyar köztársaság kikiáltója, az első „demokratikus elnök”. Ha egy kicsit utánanézünk, akkor még innen a majd 100 év távlatából is látszik, hogy az egyik legnagyobb árulója volt nemzetünknek.

A hétköznapi embernek kicsit összeesküvés elméletnek tűnik, ha a szabadkőművességről beszélünk, pedig sok országban legálisan működik – hazánkban is, de illegalitásban is tud érvényt szerezni akaratának.  J.F Kennedy, mint amerikai elnök felemelte szavát nyilvánosan ezek ellen a titkos társaságok és eljárások ellen a szabad és nyitott társadalom, a szabad és független nemzet érdekében. Ha valaki gondolkodó embernek tartja magát tudja, hogy a szabadkőművességről beszélt Kennedy. Nem titok, hogy Benes, Károlyi, Jászi Oszkár 1920. március 31-én Prágában három órát tárgyalt és nem csak az emigrációról…

Trianonról szeretnénk mi is egy tényfeltáró filmet készíteni, sokat olvasunk, nyomozunk az ügyben és hasonlóan érezzük magunkat, mint a Privatizáció filmünk elkészítésénél. A hivatalos források nem akarták, hogy tudjunk a belső ügyekről, szerződésekről. Mindig falakba ütköztünk. Az ország lakossága felé mindig megvolt a „kamu” tájékoztatás az eladott javakról. Ennek ellenére elkészítettük, és talán az egyik legjobb tényfeltáró filmre sikerült az ország elkótyavetyéléséről.

Nem akarunk ebben a cikkben sok eltitkolt tényt most feltárni, de azt elmondhatjuk, hogy Magyarország nem rendelkezik még egy hiteles másolatával sem a trianoni békediktátumnak. Van egy 1921. évi XXXIII. törvénycikk, amit lehet bogarászni és aminek több pontja igen érdekes, de hogy valaki össze tudná vetni a hivatalosan aláírt példánnyal, azok mellékleteivel, záradékaival… hát olyan nincs. Ülünk magányunkban és gondolkodhatunk, hogy ez hogy lehet?

A mai magyar politikusainknak kutya kötelessége lenne egy teljes hiteles másolatot kérni a trianoni szerződésről, hogy minden magyar ember lássa ezt a dokumentumot. Ha ma valaki vesz egy autót annak a szerződésnek is legalább két példányban kell meglennie, egyik az eladónál, másik a vevőnél. Egy ilyen volumenű iratról, mint a trianoni békediktátum nincs számunkra tanulmányozható példánya? Ez ugye több mint furcsa!

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 126 422 megtekintés

Videó: 52 646 898 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534415

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh