A Velencei-tónál megrendezendő EFOTT lesz idén a WWF Nagy Ugrás elnevezésű kampányának központi magyarországi helyszíne, ahol július 14-én 15 órakor közös vízbe ugrással hívják fel a résztvevők a figyelmet éltető vizeinkre.

A Természetvédelmi Világalap (WWF) Nagy Ugrás elnevezésű akciója az ember és a természet közötti harmónia fontosságára kíván figyelmeztetni - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel. A szervezet idén is hívja a településeket, közösségeket, baráti társaságokat, hogy július 14-én csatlakozzanak az eseményhez, és rendezzék meg saját Nagy Ugrásukat.       

Mint írják, az egészséges édesvízi ökoszisztémák rendkívül fontos szerepet játszanak az emberek életében: tiszta ivóvizet adnak, elnyelik és megkötik a kibocsátott szén-dioxidot, élelmet biztosítanak, emellett pedig rekreációs funkciót is betöltenek. Ennek ellenére a vizesélőhelyek, tavak és folyók azok az ökoszisztémák, amelyek élővilága a legnagyobb mértékben csökken a Földön: az édesvízi gerinces fajok populációi az 1970-es évek óta 83 százalékkal zsugorodtak. Vizesélőhelyeink 87 százaléka eltűnt, és folyóink közel 50 százalékát már jelentősen átalakítottuk.    

A Nagy Ugrás 14 éve tartó európai kezdeményezés. Minden év július második vasárnapján Európa-szerte több mint 500 helyszínen százezrek ugranak egyszerre a folyókba és más természetes vizekbe. Az első hivatalosan meghirdetett Nagy Ugráson 2005-ben több mint 250 ezer embert sikerült mozgósítani, akik 22 ország 31 folyójába ugrottak egyazon időpontban.   

Magyarországon 2008 óta rendezik meg az eseményt. Azóta több település már hagyomány jelleggel minden évben megrendezi saját Nagy Ugrását, az egyes helyszíneken pedig különböző programokkal színesítik az eseményt - áll a közleményben.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 131 337 megtekintés

Videó: 52 649 796 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534514

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh