A Takarék Csoporthoz tartozó 11 takarékszövetkezet, valamint a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és a Takarékbank Zrt. küldött-, illetve közgyűlésein a tulajdonosok jóváhagyták a hitelintézetek október végi egyesülését egyetlen közös pénzintézetben, a novembertől országos, univerzális kereskedelmi bankként működő Takarékbank Zrt.-ben.

A Takarék Csoport kedden közölte az MTI-vel, hogy az így létrejövő Takarékbank Zrt. mintegy 1,1 millió ügyfelet szolgál ki, mérlegfőösszegét tekintve az ötödik legnagyobb pénzintézetként az ország legkiterjedtebb fiókhálózatát működteti, aggregált mérlegfőösszege pedig a várakozások szerint az év végére meghaladja a 2300 milliárd forintot.    

Az egyesüléssel létrejövő Takarékbank Zrt. termékeit és szolgáltatásait az ügyfelek az ország bármely takarékfiókjában igénybe tudják venni az egyesülési folyamat teljes lezárását követően.   

Az új, egyesült Takarékbank Zrt. megőrzi a magyarországi takarékszövetkezetek másfél évszázados tradícióit. A korábbi takarékszövetkezeti tagok a Takarékbankban történő közvetlen tulajdonlás mellett választhatták, hogy az új, egyesült Takarékbank egyik legnagyobb tulajdonosának, a Takarék Egyesült Szövetkezetnek (TESZ) a részjegyeseivé válhatnak, így a megújult szövetkezeti tulajdoni formán keresztül, közvetve osztalékra jogosultak a Takarékbank eredményéből.    

A közlemény szerint az egyesülésre szükség volt, ugyanis az elmúlt két évtizedben a takarékszövetkezetek laza közössége fokozatosan háttérbe szorult a korszerű, tőkeerős kereskedelmi bankokkal folytatott versenyben, és egyre kevésbé tudott megfelelni a szigorodó uniós prudenciális szabályozásnak, valamint a rohamosan növekvő informatikai igényeknek és előírásoknak. Az egyedüli megoldást a közös stratégiában megfogalmazott üzleti és szervezeti megújulás jelentette.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 507 166 megtekintés

Videó: 51 298 969 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7352173

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh