Premier előtti vetítéseken mutatják be országszerte a Kertész Mihályról, azaz Michael Curtizről, a Casablanca legendás magyar rendezőjéről szóló Curtiz - A magyar, aki felforgatta Hollywoodot című filmet, amelyet a magyar mozik szeptember 12-től vetítenek.

Michael Curtiz azon kevés magyarok közé tartozhat, akinek élete és személyisége nemzetközi viszonylatban is érdekes lehet - mondta Topolánszky Tamás Yvan, a film rendezője és forgatókönyvírója a sajtóvetítést követő tájékoztatón kedden Budapesten. Hozzátette: Kertész Mihály olyan nemzetközi álomkarriert futott be, amelyre sok filmes vágyik, de személyiségében képtelen volt amerikanizálódni, s ebből sok humorforrás adódott. Ezt igyekeztek bemutatni a filmben is amellett, hogy emléket kívántak állítani a rendezőnek és felhívni a figyelmet, hogy büszkék lehetünk rá mogorva és zsörtölődő személyisége ellenére is.   

Sümeghy Claudia, a film producere arról szólt, hogy a film forgatásakor kapcsolatba kerültek Kertész családjával, s egy személyes ereklyét, így a rendező monogrammos övét is megkapták. Emlékeztetett, hogy a film segítségével jótékony ügyeket tudnak támogatni, emellett az alkotás elnyerte a 42. Montréali Nemzetközi Filmfesztivál fődíját. Kitért arra is, hogy a visszajelzések szerint a hangulatteremtés, a látvány- és zene összessége, a korhűség nyeri el a nézők elismerését.   

A film története szerint 1942-ben, amikor a magyar származású filmrendező, Kertész Mihály Casablanca című romantikus filmjét forgatta, az Egyesült Államok már belépett 2. világháborúba. A háborús propaganda támogatására az állami vezetés hivatalnokokat rendelt a készülő filmek felügyeletére, amely a rendezőt számos akadály elé állította a magánéleti kihívások mellett.   

Bak Zsuzsanna, a film forgatókönyvírója elmondta: a film 85 százalékban a valóságot ábrázolja, az eltérések főként a történésbeli időzítések. Hozzátette, hogy a Kertész Mihály mellé kirendelt hivatalnok, Johnson karaktere nem valós, de a filmben bemutatott állami filmes kontroll valóban létezett. Kertésznek valóban volt egy lánya, aki szerette volna felvenni vele a kapcsolatot, de kérdéses, hogy a Casablanca forgatásakor történt-e ez - tette hozzá.   

A felkérés szerint a filmben a kor adekvát zenei stílusa, a dzsessz szólal meg, s az is gyorsan eldőlt, hogy a big band zenének "vivő erőként" kell szolgálnia - mutatott rá Subicz Gábor, a film zeneszerzője.   

A fekete-fehér életrajzi dráma címszereplőjét Lengyel Ferenc alakítja, lányát Dobos Evelin formálja meg. Mellettük olyan külföldi színészek szerepelnek, mint az amerikai ikerpár, Yan és Rafael Feldman, Declan Hannigan és Scott Alexander Young.   

A film a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság (NMHH) Média Mecenatúra támogatásával a JUNO11 Pictures és a Halluci-Nation gyártásában, valamint a SPARKS Camera & Lighting koprodukciójában készült, a forgalmazásért a Soldivision és JUNO11 Pictures felel.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 253 990 megtekintés

Videó: 51 146 176 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7320950

Jelenleg az oldalon

8
Online

Interreg CE1013 REFREsh