Elindította idei, Szeretetdoboz elnevezésű országos adventi gyűjtését a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) - jelentették be a legnagyobb hazai református közösség, a tiszántúli egyházkerület központjában, Debrecenben kedden sajtótájékoztatón.

Fekete Károly, az egyházkerület püspöke utalt a diakónia apostoli hagyományaira és arra, hogy a szegénygondozást a reformáció rendszerré formálta. Megemlítette, hogy Debrecenben már a 16. század első harmadában létrejött az ispotály, amit a "reformátusság adományaival, az egyház melléállásával támogatott".   

"Az advent ráirányítja a figyelmet az adományozásra" - jelezte a püspök, aki a Szeretetdoboz akcióról azt mondta, "minden apró gesztus fontos, (...) nem kincseket várunk, természetes alapanyagokat kérünk, hogy annak is legyen ünnepe, akinek az asztala szerényebb, mint a miénk".   

Oláh István, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint akciójukkal minél több rászorulóhoz szeretnének eljutni. Hozzátette: a 13 éve alakult alapítvány - a Szeretetdoboz tartós élelmiszergyűjtési és a gyerekeknek játékokkal kedveskedő Nyilas Misi cipősdoboz program mellett - közfoglalkoztatási programmal, mentorprogrammal és Nyilas Misi-ösztöndíjprogrammal is folyamatosan segíti a rászorulókat. A Szeretetdoboz-gyűjtésben elsősorban gyülekezetek, intézmények, iskolák, baráti közösségek közreműködésére számítanak - jelezte Oláh István.   

Simon Annamária, az alapítvány adománykoordinátora hozzátette: a Szeretetdoboz program keretében újrahasznosítható dobozokban gyűjtik a főként hosszú ideig elálló élelmiszereket és tisztálkodási szereket.   

Az MTI érdeklődésére elmondta: évről évre egyre többen csatlakoznak adventi akcióikhoz, a Szeretetdoboz program keretében tavaly 115 tonna élelmiszert gyűjtöttek össze és juttattak el a rászorulóknak, a Nyilas Misi cipősdoboz program keretében pedig 10 ezer gyerek kapott játékokat karácsonyra.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 126 303 megtekintés

Videó: 52 646 752 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534412

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh