A Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű országos program az otthoni kertgazdálkodást népszerűsíti.

Célja, hogy a kertművelők munkája kellő elismerést kapjon, és példájuk nyomán minél többen műveljék kiskertjeiket, hiszen így öröklődhet tovább az évszázadok során összegyűlt tudás, tapasztalat a generációk között - fogalmazott az agrárpiacért felelős helyettes államtitkár az országos program évzáró ünnepségén.

Az MTI-nek csütörtökön eljuttatott közlemény szerint Tarpataki Tamás a program fontos küldetésének értékelte, hogy minden generációt megszólít, külön figyelmet szentelve a gyermekeknek. Mint mondta, a generációk közötti tudásátadásnak köszönhetően, eddig összesen közel negyvenezer 20 év alatti fiatal mutatta meg az általa megművelt konyhakertet. A program az elmúlt évek alatt egyre többeket szólított meg. A közösségi kategória létrehozásával az óvodák, általános- és középiskolák, egyesületek, lakóközösségek, idősotthonok, szociális szövetkezetek, önkormányzatok konyhakertjeit, gyümölcsöseit is értékelhette a zsűri.   

A helyettes államtitkár úgy fogalmazott, a legszebb konyhakertek program 2013 óta országossá szélesedett, amely minden évben egy speciális témát is zászlajára tűz: korábban többek között madárbarát és rovarbarát módon történő kialakításra, a gyógy- és fűszernövények hasznosságára, a termőföld védelmére irányította a figyelmet. A 2019-es év kiemelt témája pedig a tájjellegű, a régi, a saját megőrzésű fajták termesztése volt.  

Kovács Szilvia programigazgató, ötletgazda, Karcag város alpolgármestere az ünnepségen bejelentette: a legszebb konyhakertek programban résztvevőknek köszönhetően folyamatosan nő a megművelt területek nagysága, idén már 174 hektáron kertészkedtek, 2013 és 2019 között összesen 24 198 kertet mentettek meg.   

Kovács Szilvia a következő évre is meghirdette a legszebb konyhakertek programot, amelynek kiemelt témája a biodiverzitás lesz. Mint fogalmazott, jövőre a sokszínű, sokféle, gyógy-és fűszernövényt, vadvirágot, akár gyomot, és a kiskertekhez tartozó, a növényekkel együtt élő rovarokat, bogarakat is bemutató pályázatokat várják.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 127 013 megtekintés

Videó: 52 647 292 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534420

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh