Európai Örökség címet adományozott Szentendrének az Európai Bizottság, amely idén az európai kulturális és történelmi örökség tíz jelentős helyszínének,  elemének ítélte oda az elismerést.

A bizottság keddi közleménye szerint Marija Gabriel innovációért, kultúráért, oktatásért és kutatásért, valamint ifjúságért felelős biztos azt mondta: a kiválasztott örökségi elemek mindegyike nagyszerű lehetőséget kínál arra, hogy az emberek közelebb kerüljenek Európa kulturális örökségéhez és erősítsék az Európai Unióhoz való tartozás érzését.   

Az Európai Bizottság méltatása szerint Szentendre jellegét a határokon átnyúló politikai és kulturális kapcsolatok hatásai alakították. Fejlődésében a kulturális örökség nagy szerepet játszott és lehetővé tette számára, hogy hídként működjön kelet és nyugat kulturális területei, a Balkán és a Kárpát-medence, valamint a katolikus és ortodox kereszténység között.

A többnemzetiségű város a vallási tolerancia helyszíne, amelyre a kreativitás szelleme, a Duna menti kapcsolatok, valamint a magyar, a szerb lakosság és más kultúrák pezsgő, békés együttélése hatott. Egyedülálló építészetét a keleti és a nyugati kultúrák keveredése, valamint a művészi szabadság határozta meg, amelyeknek élő öröksége ma is megtapasztalható.   

A díjazott tíz európai helyszín között van Szentendre mellett az ókori Róma kikötővárosa, Ostia Antica régészeti területe; a Portugáliához tartozó Azori-szigetek víz alatti öröksége; a Belgium és Hollandia határán található, 19. századi alapítású Colonies of Benevolence elnevezésű mezőgazdasági telepek; a csehországi Kynzvart-kastély és a lengyelországi Lambinowice háborús emlékhelyei, köztük az egykori hadifogolytáborok területei és a hadifoglyok emlékének szentelt múzeum.   

Az Európai Örökség címet viselheti az 1930-as évek elején Németországban, Lengyelországban, Ausztriában és Csehországban épült úgynevezett Werkbund kísérleti telepek mellett a második világháború zsidó áldozatainak a franciaországi Chambon-sur-Lignonban található emlékhelye, valamint a lettországi Rigában található Három testvér: a 15. és 17. század között épített, három házból álló komplexum.   

Az Európai Örökség címmel idén egy irodalmi művet is elismertek, a népek európai tavaszát hirdető Zdravljica című szlovén költeményt, a legnagyobb szlovén költő, France Preseren művét, amelynek egyik versszaka lett a szlovén himnusz.   

A tíz idei díjazottat az uniós tagországok által jelölt 19-ből választotta ki egy független szakértőkből álló testület. A kedden kihirdetett tíz díjazottal az Európai Örökség címet viselő helyszínek száma 48-ra emelkedett.    

Magyarországról korábban a Páneurópai Piknik Emlékpark, a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia és a Dohány utcai zsinagóga nyerte el a címet.

Forrás: Gebauer Szabolcs / MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 129 231 megtekintés

Videó: 52 648 541 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534472

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh