http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/12990-tobb-mint-szazezer-hektaron-irtjak-a-heten-a-szunyogokat#sigProIdf274020bf5
Több mint százezer hektáron, csaknem négyszázhatvan településen folytatódik a héten a szúnyoggyérítés - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Dóka Imre közleménye szerint a héten Baranya és Somogy megyében, kiemelten a Dráva menti településeken, a Duna mentén a mosonmagyaróvári, a győri, a dunaújvárosi és a szekszárdi régióban, a Tisza-tó településein, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú, Csongrád-Csanád és Békés megye számos településén irtják a szúnyogokat.
A szakemberek a védekezés során légi és földi úton biológiai irtószerrel, granulátummal kezelik az ártereket. A lakott területeken a már kifejlett szúnyogok ellen hatvan, gépjárműre rögzített berendezéssel védekeznek - írta.
Ismertette: az elmúlt hetek csapadékos időjárása miatt az ország legnagyobb részén szúnyoginvázió alakult ki. A Tiszán és mellékfolyóin levonult kisebb árhullám következtében további, a szúnyogok szaporodásához ideális élőhelyek keletkeztek. Továbbá a Tisza árterében a tavalyi sok víz miatt az árvízi szúnyogok áttelelni képes tojásainak milliói találhatók - tette hozzá.
Dóka Imre felhívta a figyelmet: fontos a lakókörnyezetekben található mikrotenyésztőhelyek felszámolása is.
A kezelések részletes programja a katasztrofavedelem.hu/43/heti-programok honlapon érhető el.
Forrás: MTI