http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/13000-retvari-a-dunakanyarnak-vegre-sajat-hajojarata-lett#sigProId99673d6237
A Nagymaros és Zebegény közötti vonatpótló hajójárat olyan népszerű lett, hogy a Mahart úgy döntött, új körjáratot indít - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön a nagymarosi kikötőben tartott sajtótájékoztatón.
Rétvári Bence úgy fogalmazott: a Dunakanyarnak végre saját hajójárata lett.
Az államtitkár, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője emlékeztetett: június 17-én két ütemben nagy mennyiségű víz zúdult le, amely 6 ezer köbméter hordalékkal borította el a vasúti síneket és a közutat. A MÁV leállította a vonatforgalmat. Az utazás, elsősorban a munkába járók segítéséért a Mahart vonatpótló hajójáratot indított Nagymaros és Zebegény között.
Mivel a járat nagyon népszerű lett, a Mahart úgy döntött, hogy új hajójáratot indít: a Hop on - Hop off körjárattal, amely július 3-án indult el, a Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös-Nagymaros-Visegrád vonalon lehet hajózni napijegy váltásával, azaz az utat meg lehet szakítani - mondta Rétvári Bence. A jegyek személyenként 500 forintba, a kerékpárszállítás 200 forintba kerül, hasznos információkat a Helló, Dunakanyar civil oldalon lehet találni - fűzte hozzá.
Spányik Gábor, a Mahart ügyvezetője közölte: a Hop on - Hop off körjárat a dunakanyari településeket kívánja összekötni. Az elmúlt hétvége három napja alatt csaknem 2500 utas használta a járatot, hétköznap pedig egy járaton az átlagos utasszám 200 fölött volt.
Jövő héttől napi két hajójárat közlekedik keddtől csütörtökig - folytatta -, de hétvégén - és szükség esetén hét közben is - 3 hajó is forgalomba állhat. Ez az utasok egymás közötti távolságtartását is szolgálja - mondta a koronavírus-fertőzés megelőzésére utalva. A hajókon már teljes kiszolgálást tudnak nyújtani, büfé is várja az utasokat.
A sajtótájékoztatón Nyiszter Tamás, a MÁV beruházási vezérigazgató-helyettese bejelentette: hétfőtől, június 13-ától egy vágányon már közlekedhetnek a vonatok Nagymaros és Szob között. Elmondta: várhatóan a nyár végére fejeződik be a közúthoz közelebbi vágányzat helyreállítása, a rézsűt megtámasztó támfalak megépítése, hogy azon a sínpáron is megindulhasson a vonatközlekedés.
Július 13-án a nemzetközi forgalom is megindul, néhány járat azonban 14-étől közlekedik - tette hozzá.
A vezérigazgató-helyettes közölte: a károk helyreállítása 150 millió forintba kerül, és a munka nagy része még hátra van.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az eseményen arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány az utazási, nyaralási terveket is megváltoztatta, sokan választhatják a belföldi úti célokat. Azt mondta: míg Magyarországon folyamatosan csökken a fertőzöttek száma, a szomszédos országokban más a helyzet.
Kiemelte, a belföldi utazások biztonságosak, és erre hívja fel a figyelmet a Magyar Turisztikai Ügynökség kampánya is. A turisztikai ágazatban mintegy 400 ezer család megélhetésére van közvetve vagy közvetlen hatással a járvány miatt kialakult helyzet - tette hozzá.
A kormány meghozta a szükséges intézkedéseket, de a magyarok is sokat tehetnek azért, hogy a hazai turizmus minél hamarabb visszakapja lendületét - hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra.
Forrás: MTI