Töretlen a gyógyfürdők és a főváros turisztikai vonzereje: a vendégéjszakák száma alapján minden évben ott szerepelt a leglátogatottabb 10 település között Budapest mellett valamelyik gyógyfürdőjéről ismert magyar település az elmúlt bő évtizedben - hívta fel a figyelmet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) MTI-nek küldött szerdai közleményében.

A budapesti szálláshelyeken 2008 óta 4,6 millióval nőtt az eltöltött vendégéjszakák száma, így 2019-ben már meghaladta a 10,7 millió éjszakát. A fővárosba turisztikai céllal elsősorban külföldiek érkeznek: a külföldi vendégéjszakák minden évben az összes eltöltött éjszaka közel kilenctizedét teszik ki.  

A gyógyfürdőikről ismert települések között Hévíz, Hajdúszoboszló, Bük, Zalakaros, vagy Sárvár az elmúlt 12 év során töretlen népszerűségnek örvendett: a vendégéjszakák száma alapján minden évben ott szerepeltek a leglátogatottabb tíz település között.  

A KSH kiemelte: Budapest mellett Hévíz Magyarország egyetlen olyan települése, ahol a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2016 óta folyamatosan meghaladja az évenkénti 1 milliót. A hévízi termálfürdő igencsak kedvelt az ország határain túlról érkezők körében, 100 vendégéjszakából mintegy 60-at minden évben a külföldi vendégek töltöttek el a település szálláshelyein.  

Az északi Balaton-part ékkövének tartott Balatonfüred vendégéjszakáinak száma 2008 óta a negyedével nőtt, 2019-ben már megközelítette a 734 ezret. A város vendégforgalmában 12 évvel ezelőtt még a külföldiek domináltak, 2019-ben viszont a kereskedelmi szálláshelyi vendégéjszakák kétharmadát már a belföldi vendégek adták.  

Az eltöltött vendégéjszakák száma alapján vizsgálva a magyarországi települések Budapest nélküli rangsorát, a déli Balaton-part legnépszerűbb turisztikai célpontja egyértelműen Siófok. A Somogy megyei város döntően belföldi vendégforgalmának köszönhetően mind a 12 évben bekerült a legnépszerűbb hat település közé.  

Az elmúlt 12 év TOP30 településének interaktív grafikonja a KSH honlapján, a ksh.hu/interaktiv/kersza/szallashelyek oldalon található.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 149 507 megtekintés

Videó: 52 665 251 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535702

Jelenleg az oldalon

10
Online

Interreg CE1013 REFREsh