Tisztítsuk meg az Országot! elnevezéssel projekt indul, amelynek részeként megkezdődik az elmúlt évtizedekben felhalmozódott, illegálisan lerakott hulladék felszámolása, ebben nyújt segítséget a már elérhető HulladékRadar mobiltelefonos alkalmazás - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára.

Boros Anita elmondta, hogy a projekt az első üteme a 2019 második felében indított hulladékgazdálkodási racionalizálási programnak.  

Tavaly áttekintették a hulladékgazdálkodás ügyét, idén tavaszra pedig kidolgozták azokat az előterjesztéseket, amelyek egyrészt a szankciórendszer, az illegális hulladék felszámolása, másrészt a gazdaságpolitikai kérdések kezelésére hivatottak.  

Ugyanakkor az ország megtisztítása és a szankciók mellett a terv az, hogy lerakópontokat is meghatározzanak, ahová legálisan lehet letenni azokat a tárgyakat, amelyekre a lakosságnak már nincs szüksége - mondta.  

Elkészült a nemzeti hulladékgazdálkodási stratégia is, amelyet szintén szeptemberben terjeszenek majd a kormány elé - tette hozzá Boros Anita. Úgy fogalmazott, a projekt során korábban nem látott állami és önkormányzati együttműködéssel kísérletet tesznek az évtizedek alatt jogellenes hulladékelhelyezés eredményeként az erdőkben, a nemzeti parkok területén, a folyók, a vasúti és közúti létesítmények mentén, valamint az önkormányzati közterületen fellelhető hulladékok összegyűjtésére.  

A megvalósításban közreműködik a MÁV Zrt., a Magyar Közút Zrt., az állami erdészeti társaságok és a nemzeti parki igazgatóságok, az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az önkormányzatok pályázati rendszerben a Belügyminisztérium koordinálásával.  

A közreműködő szervezetek mindegyikénél kiválasztottak olyan pilot helyszíneket, amelyek alkalmasak lehetnek a hulladék felszámolásához szükséges intézkedések elemzésére. A pilot helyszínek értékelését követően ősszel megkezdődik a hulladékok felszámolása. Az idei év a projekt első üteme, amelynek eredményei alapján dolgozzák ki a következő időszakok feladattervét - tette hozzá az államtitkár.  

A kormány július 15-ei ülésén döntött arról, hogy elfogadja az illegális hulladéklerakók felszámolásáról szóló előterjesztést - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, aki szerint meglehetősen nehéz felmérni, hogy mely területen és mekkora mértékben okoz problémát az illegális hulladék, hiszen rengeteg olyan lerakó van, amelyről csak a helyiek tudnak, vagy még nem is fedezték fel őket. Többek között ezért jött létre a HulladékRadar mobiltelefonos alkalmazás, amelyen bárki bejelentheti, hogy milyen kategóriájú, becsült nagyságú hulladékkal és hol találkozott.  

A kormányszóvivő kiemelte, hogy hatalmas előrelépés lenne, ha sikerülne Magyarországon az illegális hulladéklerakókat felszámolni, azonban ez nem elegendő, mivel az is fontos, hogy újabb illegális lerakók ne keletkezzenek, tehát a megtisztított területek szennyezésmentesek maradjanak.  

Ezért kialakítják az illegális hulladéktól megtisztított területek felügyeletét, megtisztítási rendszerét. Jelenleg ugyan vannak szankciók, de szükséges azok továbbfejlesztése - tette hozzá.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 124 507 megtekintés

Videó: 52 645 403 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534346

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh