http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/13062-erdelyi-vallalkozasok-is-indulhatnak-iden-a-szeretheto-munkahelyek-dijert#sigProId45986cdb69
Negyedik alkalommal hirdette meg a DreamJo.bs a Szerethető Munkahelyek díjat, amely több szempontból is megújul az idei évben, részben a vírus okozta piaci változások hatására.
Többek között fókuszba kerül majd, hogy a jelenlegi helyzetben egyáltalán hogyan maradhat szerethető egy munkahely, hogyan lehet otthonról dolgozni és miért érdemes az irodát is fenntartani, milyen túlélési stratégiákat vetettek be a vállalatok az utóbbi hónapokban, illetve milyen változások várhatóak a jövőben a cégek életében. Újdonság, hogy ősszel a legszerethetőbb álláskeresőt is díjazzák. És talán a legnagyobb változás idén, hogy mostantól erdélyi vállalkozások is indulhatnak a Szerethető Munkahelyek címért.
A kezdeményezés célja a kezdetektől az, hogy lehetőséget adjanak minden kisebb és nagyobb cégnek arra, hogy megmutathassák magukat és felkerüljenek a Szerethető Munkahelyek térképére, lokációtól, iparágtól és cégmérettől függetlenül, hiszen három éve már a kis- és középvállalatok mellett külön kategóriában a nagyvállalatok is nevezhetnek.
Fontosnak tartják a szervezők, hogy az elmúlt években sikerült egy közösséget is létrehozniuk, ahol mindennapos a tapasztalatcsere.
“Büszkék vagyunk arra, hogy már negyedik éve egyre több Szerethető Munkahelyet tudunk bemutatni a verseny kapcsán. Tavaly már több mint ötszáz jelentkező nevezett a pályázatra, idén pedig még több résztvevőre számítunk.
Ebben az évben 100 kis-és középvállalkozás, 25 nagyvállalat és 10 erdélyi cég kapja meg a díjat. Emellett pedig a hazánk ismert szakembereiből álló zsűri szakmai különdíjakat is kioszt HR és Employer branding kategóriában” - mondta el Balogh-Mázi Mára, a DreamJo.bs és a Szerethető Munkahelyek Díj alapítója.
Versenyben az erdélyi vállalatok
Az idei év legnagyobb újítása, hogy az eddig csak Magyarország határain belül meghirdetett pályázat most először határainkon túlra is átnyúlik, hiszen, ahogyan ők mondják, határon innen és túl is vannak Szerethető Munkahelyek! Ebben az évben az erdélyi vállalkozások is jelentkezhetnek a díjra és 10 erdélyi céget jutalmaznak majd idén, egy erdélyi pályázó pedig szakmai különdíjjal lehet gazdagabb novemberben.
Online konferencia a tudásmegosztás jegyében
Míg az elmúlt három évben inkább a díjátadó állt a kezdeményezés éves zárásának középpontjában, idén az eddigieknél is jobban koncentrálnak a közösségépítésre a szervezők és a szakmai kapcsolatok erősítése és a tudásmegosztás kerül fókuszba. Szeretnének a Szerethető Munkahelyek pályázóinak egy online konferencia keretében releváns információkat, tanácsokat adni azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet a jelenlegi helyzetben is stabil és a munkavállalók számára is élhető környezetet építeni és fenntartani. A konferencián minden pályázónak lehetőséget adnak a virtuális részvételre, amelynek keretében elismert szakemberek előadásait és beszélgetéseit hallgathatják. A szakmai különdíjakat egy záróvacsorával összekötött díjátadón személyesen adja át a különdíjasoknak a zsűri.
A munkavállalókat is díjazzák
Fontosnak tartják a szervezők, hogy ne csak a vállalatokat, de a munkavállalókat is segítsék ebben a kritikus időszakban: a vírus miatt kialakult új körülmények ösztönözték arra a DreamJo.bs munkatársait, hogy egy technikai újítást vezessenek be az álláskereső portál felületén. Ennek keretében az oldalon már az álláskeresők is tudnak profilt készíteni a cégekhez hasonlóan. Ezt kiegészítve pedig a Szerethető Munkahelyek díj is reagál a változásokra, idén először keresik a legszerethetőbb munkavállalót is.
Az első Szerethető Munkahelyek versenyt 2017-ben rendezték meg. Azóta pedig a jelentkezők száma megduplázódott és a kezdetek óta összesen 1100 nevezés és 232 000 szavazat érkezett a jelöltekre. 2020-ban szeptember 30-ig lehet a versenyre díjmentesen nevezni, a szavazás október 1. és 31. között zajlik, majd november 4-én hirdetnek eredményt, egy héttel később pedig megrendezik az online konferenciát, valamint a záróvacsorát a szakmai különdíjasok számára.
Forrás: DreamJo.bs