http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/13427-iden-aruhazi-gyujtopontokon-varja-az-adomanyokat-a-mikulasgyar#sigProId90d44ffddc
Ebben az évben is meghirdeti jótékonysági akcióját a Mikulásgyár, ám ezúttal (nem egy helyszínen), hanem az ország 24 Auchan áruházában gyűjtik december elsejétől a felajánlásokat az önkéntesek - közölte Zsolnai Endre, az akció főszervezője.
A járványhelyzetre való tekintettel a szervezők főként tartós élelmiszereket, tisztálkodási- és fertőtlenítőszereket várnak december 20-ig. Használt adományokat, a járvány miatt biztonsági okokból, nem fogadnak - emelte ki hétfői közleményében Zsolnai Endre.
A közlemény szerint idén is a Magyar Vöröskereszt önkénteseinek a segítségével gyűjtik az adományokat, akik gondoskodnak arról is, hogy a legjobb helyre kerüljenek a felajánlások.
"Örömmel segítettünk a Mikulásgyárnak, és igyekeztünk olyan megoldást találni, ami még pluszt is hozhat az eddigi gyakorlathoz képest, ezért a gyűjtést valamennyi áruházunkban megrendezzük, így idén országos lesz a Mikulásgyár!" - mondta Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország vezérigazgatója.
A közlemény szerint, aki nem tudja személyesen elvinni az ajándékát a gyűjtőpontok valamelyikére, postán, ingyen is feladhatja azt, lezárt dobozban, csak annyit kell ráírni a küldeményre, hogy "Mikulásgyár".
Az országos gyűjtés során a Mikulásgyár - csakúgy, mint az előző években - a Lurdy Házban is várja az adományokat - írják a szervezők.
Forrás MTI