http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/5618-csalo-munkaero-kolcsonzo-ceglancolatot-buktatott-le-a-nav-baranyaban#sigProId9ce5837443
A gyanú szerint félmilliárd forinttal károsították meg a költségvetést annak a vagyonőri és munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cégláncolatnak az irányítói, segítői, akikre a napokban csaptak le a pénzügyi nyomozók, pénzügyőrök, valamint a Terrorelhárítási Központ munkatársai - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-dunántúli bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-t.
Kuperczkó Adrienn közleményében azt írta: a tizenkét baranyai társaságból álló láncolat elején három őrzővédő cég szabályos szerződések alapján vállalta el a munkákat, amelyeket azonban nem saját alkalmazottakkal, hanem erre a célra alapított őrzővédő és munkaerő-kölcsönző cégek közreműködésével végeztettek el. Ezen alvállalkozó cégeket és a bankszámláikat félévente lecserélték.
A gazdasági társaságok a bevételeiket bevallották ugyan, de adózni nem akartak. Az adó mértékét munkaerő-közvetítésről szóló fiktív szerződésekkel csökkentették, járulékot nem fizettek. Az így szerzett haszon egy részét nettó munkabérként az alkalmazottak kapták, a másik részét készpénzben felvették, és a bűnszervezet tagjai, illetve az alvállalkozó cégek vezetői között szétosztották.
A sajtóreferens közölte, hogy az "adóminimalizáló szervezet" tagjaira több hónapos előkészítő munka eredményeként 4 megyében 40 helyszínen csaptak le pénzügyi nyomozók, pénzügyőrök, adórevizorok, informatikus szakemberek és a Terrorelhárítási Központ munkatársai.
Az akcióban mintegy 300 millió forint értékben foglaltak le készpénzt, vagyontárgyakat, üzletrészeket, s "befagyasztottak" huszonegy bankszámlát.
Az ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt indult eljárás, amelynek során tizennégy embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük nyolcat őrizetbe vettek, később öten előzetes letartóztatásba kerültek.
Ha a gyanúsítottak bűnössége bebizonyosodik, akkor a büntetésük - tekintettel a bűnszervezetben való elkövetésre - akár húsz évig terjedő szabadságvesztés is lehet.
A NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói egy éven belül a második munkaerő-kölcsönző cégláncolatot számolták fel - jegyezte meg közleményében Kuperczkó Adrienn.
Forrás: MTI