Az egyik nagyszínpad névadójaként, party tér létrehozásával, valamint fúvószenekarával és táncegyüttesével a Pécsi Tudományegyetem is megjelenik (PTE) a nyolcadik, június 17. és 20. között zajló Fishing on Orfű fesztiválon – jelentették be csütörtökön a rendezvény szervezői és az intézmény képviselői Pécsen.

Mint azt Bokor Zoltán, a Fishing on Orfű Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a hazai alternatív zenei színtér egyik legfontosabb eseményére már elővételben elfogyott valamennyi jegy és bérlet. Hozzátette, hogy ezt már egymás után a második évadban sikerült elérniük, amivel a Fishing on Orfű egyedülálló a hazai fesztiválpalettán. A tavalyi, szintén telt házas rendezvényen több mint 20 ezren fordultak meg.

A PTE - újdonságnak számító - részvételéről Zeller Gyula, az intézmény rektorhelyettese csütörtökön írta alá a szervezőkkel a megállapodást. Mint azt az egyetemi vezető elmondta, a PTE mint Magyarország első egyeteme elkötelezett híve a tradíciók megőrzésének és az igényes programoknak, és arra törekszik, hogy a további években is folytatódjon a közös munka. A megállapodás értelmében a PTE lesz az egyik nagyszínpad névadója, az intézmény kialakít egy ingyenes egészségügyi szűréseket biztosító party teret, ahol többször is fellép majd a PTE Brass Band egyetemi fúvószenekar és az intézmény táncegyüttese.

Lovasi András, a rendezvény tulajdonosa emlékeztetett arra, hogy összesen 118 fellépő lesz a fesztiválon, amelynek nulladik napján, június 17-én ismét tematikus koncertet ad a Kispál és a Borz.

A sajtótájékoztatón bejelentették a szervezők, hogy idén először lesz vízi-színpad is, ahol napi két akusztikus minikoncertet lehet meghallgatni, akár strandolás közben vagy gumimatracon fekve.

Forrás: MTI

A 2014-es fesztiválról szóló blog bejegyzésünk itt olvasható:

Kattintson ide...

Videó riportunk pedig itt tekinthető meg: Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 140 278 megtekintés

Videó: 52 656 078 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535268

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh