Létrehozták a szőlőhegyekre mint kiemelt tájértékekre szerveződő Vasi-Hegyhát Natúrparkot - jelentette be az agrárminiszter hétfőn Budapesten.

A tárca megkötötte az együttműködési megállapodást a 17. natúrpark munkaszervezetével - mondta Nagy István.  

Magyarország területének mintegy tíz százalékát teszik ki a natúrparkok, amelyek elősegítik a fenntartható és értékőrző tájhasználatot, népszerűsítik a tájra jellemző helyi termékeket és szolgáltatásokat - tette hozzá.  

A miniszter közölte: a natúrparkok elősegítik a fenntartható ökoturizmus terjedését, hozzájárulnak a természeti és kulturális értékek, hagyományok megismeréséhez és megőrzéséhez, valamint foglalkoznak a környezeti neveléssel és szemléletformálással is.  

Magyarországon 2004 óta léteznek natúrparkok, eleinte szabályozások és támogatások nélkül működtek, majd 2014-ben a felelős tárca - az Agrárminisztérium elődje - a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és a Magyar Natúrpark Szövetség négyoldalú megállapodása lendített a folyamatokon - tette hozzá.  

Nagy István kiemelte, hogy megalkották a natúrparki cím odaítélésével és visszavonásával kapcsolatos részletszabályokat rögzítő miniszteri rendeletet, amely lehetővé teszi, hogy a natúrpark név rangot is jelentsen. A rendelet szerint a natúrparkok kötelesek éves szakmai beszámolót készíteni, működési költségeikhez, rendezvényeikhez támogatásokat kaphatnak.  

"A Kárpát-medence olyan földrajzi és néprajzi egység, amelyet az országhatárok sem tagolhatnak önálló részekre. Éppen ezért örvendetes és támogatandó, hogy nemcsak hazánkban, hanem határainkon túl is létesülnek natúrparkok" - mutatott rá.  

V. Németh Zsolt, a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos arról szólt, hogy a natúrparki címet elnyerő vidék az ehhez szükséges pilléreknek - így többek között a természetvédelem, a turizmus fellendítése, a gazdaság fejlesztése és az identitás megerősítése - mind megfelel.  

Pető Péter, a Magyar Natúrpark Szövetség elnöke elmondta, hogy az országban 17 natúrpark működik, s ez 325 települést érint.  

Estók János, a Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár főigazgatója azt hangsúlyozta, hogy az 1896-ban alapított múzeum szinte szimbolizálja a Kárpát-medence vízrajzi, természetföldrajzi egységét, s ezáltal méltó helyszíne az első alkalommal rendezett natúrparki találkozónak.  

A Magyar Natúrpark Szövetség legfőbb célkitűzése a magyar vidék természeti, tájképi és kulturális értékeinek megőrzése, bemutatása és gyarapítása.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 123 894 megtekintés

Videó: 52 644 734 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534324

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh