Elkezdődött a településfásítási program őszi ültetési szezonja, amelynek részeként 514 településen 14 ezer fát ültetnek - jelentette be Nagy István agrárminiszter szombaton a Győr-Moson-Sopron megyei Jánossomorján, ahol harminc fát ültetnek a program részeként.

A tárcavezető emlékeztetett, hogy a településfásítási programot az országfásítási program részeként hirdette meg az Agrárminisztérium és idén ősszel duplájára emelték a keretösszeget, így "24 ezer sorfa találhatott gazdára".   

A program második ütemben 19 megyéből 887 település adott le sikeres igénylést - mondta. Részletezte, hogy országosan 772 község, 48 nagyközség és 67 város ültethet fákat.   

A legtöbb település Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből vesz részt, 84 leadott igényléssel. A második Vas megye, ahol 78 településen ültetnek fákat. A harmadik Győr-Moson-Sopron megye, ahol 76 település igényelt fákat, és az őszi szezonban 1203 fa kerül a megyékbe.   

Jánossomorján 15 darab gömbszivarfát és 15 keskenylevelű kőrist ültetnek a program részeként - mondta el Nagy István.    

Az agrárminiszter hangoztatta: arra törekednek, hogy a kistelepülések óvodáiban, iskolaudvaraiban és a közterületeken minél több fát ültethessenek együtt, közösen a települések közösségével, amellyel nemcsak a zöldterületek bővítését támogatják, hanem hozzájárulnak egy egészségesebb és élhetőbb környezet megteremtéséhez.   

Elmondta azt is, hogy a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt., valamint az Országos Erdészeti Egyesület végzi a fásítás lebonyolítását, amelyet a helyben illetékes erdőgazdaságok munkatársai segítenek.    

A miniszter rámutatott, hogy a hőmérséklet-kiegyenlítés, az árnyalás, a párologtatás, a levegőtisztaság, a por- és zajszűrés, valamint az oxigéntermelés mellett a fáknak, így a parkoknak pótolhatatlan szerepük van az egészségvédelemben, a testi-lelki feltöltődésben és a klímavédelemben.    

Emlékeztetett, hogy kormányzati célkitűzés az élhetőbb környezet megteremtése érdekében a meglévő erdőterületek növelése a jelenlegi 24-ről 27 százalékra.    

Lőrincz György, Jánossomorja polgármestere (független) elmondta, hogy 2016-ban kezdték el a település fásítását az öreg, korhadt fák cseréjével. Abban az évben kilencven fát ültettek.    

Idén tavasszal hatvan csemetét ültettek, ősszel pedig 150-et, amely kiegészül a településfásítási program részeként ültetett harminc fával - mondta.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 124 301 megtekintés

Videó: 52 645 190 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534340

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh