http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/14748-megalakult-a-kisgyermekesek-erdekvedelmi-szovetsege#sigProIdbbe1c986e3
Megalakult a Kisgyermekkel Otthon Lévők Szövetkezeteinek Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Kisgyermekesek Érdekvédelmi Szövetsége) szerdán Budapesten.
Csomai Eszter, a szövetség megválasztott elnöke az MTI-nek elmondta, július elsejével lépett hatályba a "kismama-szövetkezetek" alapításáról szóló jogszabály, és a már működő öt szövetkezetből négy lépett érdekvédelmi szövetségbe.
Ezekben a szövetkezetekben olyan szülők dolgozhatnak, akik gyest, gyedet kapnak. Az új szövetkezeti forma segíti őket abban, hogy könnyebben visszatérhessenek a munkaerőpiacra, hiszen rugalmas, részmunkaidős foglalkoztatást tesz lehetővé - ismertette.
A szövetkezeti foglalkoztatás a meglévő munkaviszonyt nem érinti, pluszjövedelmet biztosít, és kedvezőbbek az adózási feltételek, hiszen kizárólag a 15 százalékos jövedelemadót kell megfizetni - mondta.
Csomai Eszter hozzátette, az érdekképviseleti szövetségi formának köszönhetően a szövetkezetek egymást támogatva még hatékonyabbak tudnak lenni, szélesebb körben megismertetni ennek az atipikus foglalkoztatási formának az előnyeit a társadalommal.
Kósa Lajos (Fidesz) országgyűlési képviselő, az Országos Szövetkezeti Tanács (OSZT) elnöke arról beszélt, hogy a kismama-szövetkezetek működése hasonló lesz a már évek óta meglévő diák- és nyugdíjas-szövetkezetekéhez.
Példaként elmondta, az iskolaszövetkezeteket tömörítő DiákÉSZ nyilvántartása szerint 200 ezer diák dolgozik a tagszervezeteken keresztül, és a nyugdíjas-szövetkezeteken keresztül munkát vállalók is több tízezren vannak. Kósa Lajos arra számít, hogy a kismama-szövetkezeti formában is 50 és 100 ezer közötti lesz a foglalkoztatási létszám.
A magyar munkaerőpiacnak az atipikus foglalkoztatási forma nagyjából a tíz százalékát fedi le - mondta az OSZT elnöke, hozzátéve: a jelenlegi piaci igényeknek a 70-80 százalékát tudják kihasználni.
Hozzátette: Magyarországon jelenleg 4,6-4,7 millió embernek van munkaviszonya, közülük 130 ezren kölcsönzött munkaerőként dolgoznak, szövetkezeti formában nagyjából 300 ezren dolgozhatnának, tehát van még "felfutása" ennek a foglalkoztatási formának.
Kósa Lajos elmondta, ha a most megalakult érdekképviseleti szövetség az OSZT tagja lesz, információval, szervezésben, a szövetkezeti munkavállalás könnyítésében tudnak segíteni új tagjuknak.
Forrás: MTI