Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Szerencsejáték Zrt. a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának támogatásáról.

Kásler Miklós miniszter a pénteki budapesti aláírást megelőző sajtótájékoztatón azt mondta, a kormány törekszik arra, hogy mindenki a képességeinek megfelelő munkát végezhessen, és ez a fogyatékossággal élők számára kiemelkedően fontos a megfelelő munkakörülmények kialakításával.   

Hozzátette: a kormány az idén 50 milliárd forinttal többet szán a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának elősegítésére, ez 10 százalékkal több, mint az előző évben. A miniszter közölte: az érintettek 44 százaléka - 160 ezer ember - képes a munkaerőpiacon munkát vállalni, ez az arány 2010-ben 18 százalék volt.    

Kásler Miklós kiemelte, a megváltozott munkaképességű emberek sokféle támogatást kapnak az államtól, de azok a munkáltatók is, akik fogyatékossággal élőket foglalkoztatnak.  Az ilyen együttműködések értelme a tapasztalatok megosztása, a társadalmi szemlélet szélesítése, valamint a munkakörülmények jobbítása munkáltatói és jogalkotói oldalról - tette hozzá a miniszter.   

Bozóky Alex, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója azt mondta, a cég életében meghatározó ez az együttműködés, hiszen egy nemes ügy érdekében fogtak össze a minisztériummal. Elmondta, a Szerencsejáték Zrt. társadalmi felelősségvállalási célkitűzései fókuszában már két évtizede a fogyatékossággal élők integrációja áll, ezt szeretnék még magasabb szintre emelni, ezzel is hozzájárulva a kormányzati célok megvalósításához.   

A vezérigazgató beszámolt arról, hogy üzemeltetnek egy sorsjegyértékesítő karitatív hálózatot, ezzel 160 megváltozott munkaképességű embernek adva munkát 67 település 110 értékesítőhelyén. Hozzátette: ezzel a létszámmal a vállalatnál foglalkoztatottak 10 százaléka megváltozott munkaképességű.   

Ezen kívül a fogyatékossággal élő játékosoknak a legmagasabb szintű szolgáltatást kívánják nyújtani a lottózókban és a digitális térben testreszabott módon - ismertette. Bozóky Alex úgy vélte, minél nagyobb egy vállalat, a szerepe annál meghatározóbb nemcsak a gazdaságban, de a társadalmi felelősségvállalás területén is. "A korlátokat csak lehetőségekkel lehet lebontani" - fogalmazott a vezérigazgató.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 120 284 megtekintés

Videó: 52 641 545 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534121

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh