A hazai gabonát, az olajos magvak és a fehérje növények termését 2012-ben már fordított áfával lehet értékesíteni, a törvény július elsején lép hatályba. Az új rendszer kiszűri a piacról az illegális kereskedőket és több lesz a költségvetés áfabevétele - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szerdán a Mezőhegyesi Ménesbirtokon tartott agrárfórumon.

Czerván György az MTI-vel közölte: a tárca a törvénytől a feketekereskedelem automatikus megszűnését várja, és a papíron bonyolított látszat exportügyletek megszűnését. Az államtitkár példaként említette Romániát, ahol a fordított áfáról szóló törvény bevezetésének hatására az illegális szereplők kilencven százaléka tűnt el a gabonakereskedelemből, és az ottani költségvetés áfabevétele kétszeresére nőtt.

Az államtitkár elmondta: Magyarországon a gabonaágazatban a feketegazdaság aránya mintegy harminc százalék, hasonló az arány a szőlő- és borágazatban, a húsnál közelíti az ötven százalékot. A parlament májusban fogadta el a fordított áfa bevezetéséről szóló törvényt, amely szerint az eladó az adókötelesen értékesített termény után nem számít fel áfát, nettó áron értékesít, az áfa megfizetésére a vevőt kötelezik. A törvény a gabonafélékre, az olajos magvakra és a fehérje növényekre vonatkozik.

Czerván György megemlítette: a tárca vizsgálja a fordított áfa törvény bevezetésének kiterjesztését az agrárium egyéb területeire.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 311 580 megtekintés

Videó: 51 189 050 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7326572

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh