Az űrszektorhoz, az űrkutatáshoz köthető szakirányú továbbképzés indul 2022 őszén az UniSpace konzorciumnak köszönhetően, amelyben 16 egyetem vállalta az együttműködést.

A konzorciumot bejelentő szerdai, budapesti sajtótájékoztatón Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikáért felelős államtitkára elmondta, bízik abban, hogy jól működő és rugalmas lesz ez a konzorcium, amely a KKM koordinálásában jött létre.    

Az államtitkár emlékeztetett, hogy tavaly nyáron fogadta el a kormány az első magyar űrstratégiát, amelynek jelentős eleme, hogy felkarolják a kutatók munkáját.   

Közölte, az egyetemek konzorciumba szervezése azt a célt szolgálja, hogy tudjanak egymás tevékenységéről, a különféle műhelyekben végzett tevékenységek pedig a közös cél érdekében összeadódjanak.    

Deli Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora ismertette, hogy 16 egyetem írta alá a megállapodást, amelynek értelmében 2022 őszén szakirányú továbbképzést kívánnak indítani magyar és angol nyelven is. A képzés négy tudományterületre fókuszál: az élő, illetve az élettelen természettudományra, a műszaki és informatikai területre és a társadalomtudományokra.   

Hozzátette, az élő természettudományokért a Debreceni Egyetem, az élettelen természettudományokért az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a műszaki és informatikai területért a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), a társadalomtudományokért pedig az NKE lesz a felelős; az NKE egyben a konzorcium szakmai koordinálásáért is felelős.   

Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára a többi felszólalóhoz hasonlóan méltatta Ferencz Orsolya, a KKM űrkutatásért felelős miniszteri biztosának az UniSpace konzorciumi megállapodás kidolgozása érdekében végzett munkáját.   

A sajtótájékoztató végén Sztáray Péter és Bódis József is aláírta az UniSpace konzorciumi megállapodást.      

Ferencz Orsolya miniszteri biztos az MTI-nek elmondta, az UniSpace egy egyedülálló felsőoktatási termék: három féléves szakirányú továbbképzés, amely lehetővé teszi, hogy a négy tudományterületen  az űrszektort felépítő ökoszisztéma képzése egységesedjen.    

Hozzátette, az élő, illetve az élettelen természettudományon, a műszaki és informatikai területen és a társadalomtudományokon belül a 16 egyetem koordináltan vesz részt a különféle területeken, ahol képzési kompetenciával rendelkezik. 

A tervek szerint 2022 szeptemberében indul el a képzés, a jelentkezéshez szükség lesz alap szintű diplomára.    

A szakirányú továbbképzést elvégző hallgatók igazolást kapnak arról, hogy kifejezetten az űrszektorban bizonyos tudományterületeken szereztek ismereteket.   

Kiemelte, már külföldről is érdeklődnek a program iránt, partnerként akarnak bekapcsolódni, ezért fontos az angol nyelvű képzés elindítása.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 118 413 megtekintés

Videó: 52 639 425 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7533821

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh