Húsvét után eltűnik az Auchan hazai áruházaiból a zöldség-gyümölcs, illetve a pékáru leméréséhez és hazaszállításához használt műanyagzacskó, az úgynevezett rollbag: április 19-től a vásárlók a már eddig is kínált környezetbarát csomagolóeszközökben vihetik haza az árut.

Az áruházlánc csütörtöki, MTI-nek küldött közleménye szerint ezzel a fenntarthatósági stratégiájának következetes végrehajtásában úttörő lépést tesznek, hiszen ezt a magyar piacon nem tette még meg egyetlenegy lánc sem.   

Azt írták, hogy a zöldség-gyümölcs és pékáru pultoknál gurigáról letéphető műanyagzacskókat általában egyszer használja mindenki, addig, amíg leméri és hazaviszi benne a termékeket.     Aztán azonnal a kukába kerülnek, és pár óra szolgálat után 200 évig bomlanak le hihetetlen mértékű műanyagszennyezést okozva ezzel a természetben.    

Az Auchan szerint az élelmiszeriparnak és kereskedelemnek felelőssége és szemléletformáló hatása is van a környezettudatosság kialakítására. Az Auchan Magyarország ezért évek óta határozott és következetes fenntarthatósági stratégiát valósít meg. 2019 óta, amikor elsőként jelent meg a piacon a mára már ikonikusnak számító újrahasznosított karton bevásárlódobozával, folyamatosan hozott be alternatív csomagolóeszközöket a zöldség-gyümölcsosztályra, a pékáru részlegre, legutóbb pedig a húsoknál és sajtoknál is lecserélték a műanyagot tartalmazó csomagolást 100 százalékban növényi alapanyagokból készülő, lebomló és komposztálható változatokra. Legújabb lépéseként pedig teljesen kivonják az egyszer használatos műanyagzacskókat az üzletekből.    

A műanyag rollbagek helyett a zöldség- és gyümölcsosztályon többször használatos, egyszerre 6 termék tárolására is alkalmas táskákat; mosható, három darabos retasakokat; illetve 100 százalékban lebomló, komposztálható, biológiai alapanyagokból készült környezetbarát zacskókat kínálnak. A pékáruk mosható, többször használatos biopamut és 100 százalékban papírból készült tasakokban vihetők haza - közölték.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 133 230 megtekintés

Videó: 52 650 685 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534642

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh