Az idei második negyedévben 3,87 millió embert foglalkoztattak az országban, ami 67 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi arány nem változott, a fiataloké viszont 3,6 százalékkal nőtt.

A foglalkoztatottakból 3,84 millióan tartoztak a 15-64 éves korosztályba, ez 57,2 százalékos foglalkoztatottsági arányt, illetve 63 ezres többletet jelent az egy évvel korábbihoz képest. A korosztály férfi tagjaiból 2 millió 55 ezren voltak foglalkoztattak (15 ezres növekedés), míg a nők 1,78 millióan, ami 48 ezres növekedés tavalyhoz képest, így az ő foglalkoztatási rátája 52,2 százalékra nőtt.

A fiatal korosztály továbbra is gondban van, további 207 ezerrel csökkent a 15-24 évesek foglalkoztatottsága. Nőtt viszont a legjobb munkavállalási korú 25-54 éves és az idősebb 55-64 éves foglalkoztatottak száma, a foglalkoztatási ráta 1,5, illetve 1,7 százalékpontos javulását eredményezve. Az előbbiek esetében a foglalkoztatási ráta növekedése - Közép- és Dél- Dunántúl kivételével - mindegyik régióban 1 százalékpont feletti volt. 2012. április-júniusban az egyik legkedvezőtlenebb helyzetben lévő régió - az Észak-Alföld - foglalkoztatási rátája emelkedett a legjelentősebben (2,1 százalékponttal), de a területre továbbra is alacsony mértékű (52,5 százalék) foglalkoztatás jellemző. Hasonló javulás (2 százalékpontos rátaemelkedés) mutatkozott a foglalkoztatási szempontból legkedvezőbb helyzetben lévő Nyugat-Dunántúl régióban (62 százalék).

Továbbra is tíz százalék felett a munkanélküliség

A második negyedévben 472 ezer volt a munkanélküliek száma, ami 12 ezerrel több, mint egy évvel korábban, ami 0,1 százalékponttal növelte a munkanélküliségi rátát, amely így 10,9 százalékon áll. Április-júniusban a 15-74 éves férfi népességből 267 ezren voltak munkanélküliek, 19 ezer fővel többen, mint 2011 azonos időszakában, s ezzel az értékkel munkanélküliségi rátájuk 0,6 százalékponttal 11,4 százalékra emelkedett. A nőket a vizsgált időszakban 206 ezer fős, 10,3 százalékos munkanélküliség jellemezte, ami 0,5 százalékpontos csökkenésnek felelt meg.

A munkanélküliek 17 százaléka a fiatal, 15-24 éves korosztályból került ki, amelynek továbbra is nagyon magas 27,9 százalékos munkanélküliségi rátája. Ez az egy évvel korábbihoz képest 3,6 százalékos növekedés, változatlanul 10 százalékon maradt viszont a 25-54 évesek rátája.

A munkanélküliek 46,8 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 18,3 hónapra csökkent.

Forrás: napi.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 132 150 megtekintés

Videó: 52 650 147 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534535

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh