http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/2307-jogserto-ha-allami-szervek-nem-tisztazzak-egymas-kozti-hataskoruket#sigProIdeb6acd0196
Az alapvető jogok biztosa szerint sérült a jogbiztonság, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog azzal, hogy egy panaszos által jelzett problémával kapcsolatban felmerült hatásköri vitát nem tisztázta egymás közt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) és a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség.
Szabó Máté ombudsman az MTI-nek küldött hétfői közleményében azt írta: egy panaszos azzal fordult a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségéhez, hogy egy bankkártyás fizetése alkalmával az elfogadóhely alkalmazottja úgy helyezte be a leolvasó készülékbe a kártyáját, hogy az kikerült a látóköréből, és így a PIN-kód bevitele előtt nem győződhetett meg az összeg valódiságáról.
A felügyelőség a panaszügyet hatáskör hiányában áttette a PSZÁF-hoz, amely szintén ugyanerre hivatkozva utasította el a panaszost, tudatván: a szervezet csak a magyarországi pénzügyi intézmények, illetve az általuk végezhető pénzügyi tevékenységek felügyeletét látja el.
A PSZÁF a hatáskör hiányáról tájékoztatta az ombudsmant is, míg a felügyelőség vezetője azt közölte az országgyűlési biztossal, hogy ha a kifogásolt fizetési mód során nem valósult meg többletszámolás, akkor nincs olyan fogyasztóvédelmi rendelkezés, amely alapján eljárhatnának, így a panaszos ügye máig rendezetlen.
Az alapvető jogok biztosa jelentésében rámutatott arra a törvényi rendelkezésre, hogy ha több közigazgatási hatóság állapítja meg hatáskörének hiányát, az érdekelt hatóságok kötelesek egymás között megkísérelni a vita eldöntését. Az egyeztetést annak a hatóságnak kell kezdeményeznie, amely később állapítja meg a hatáskörének vagy illetékességének hiányát. Amennyiben hatásköri összeütközés miatt az egyeztetés nem vezet eredményre, az eljáró hatóságot a Fővárosi Ítélőtábla jelöli ki - tette hozzá.
Szabó Máté szerint sérült a jogbiztonság, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog azzal, hogy a PSZÁF a hatásköre hiányának megállapítását követően nem kísérelte meg az egyeztetést a felügyelőséggel, illetve nem fordult a Fővárosi Ítélőtáblához az eljáró hatóság kijelölése érdekében, ezért felkérte a PSZÁF elnökét a hatásköri ütközés feloldását szolgáló folyamat elindítására.
Forrás: MTI