Észak-Macedónia hivatalosan a NATO tagjává vált pénteken, miután Szkopje képviselői letétbe helyezték országuk csatlakozásának ratifikációs okmányait a katonai-politikai szövetséget létrehozó Észak-atlanti Szerződés letéteményes államának, az Egyesült Államoknak a külügyminisztériumában - közölte a NATO.

Észak-Macedónia ezzel az észak-atlanti szövetség 30. tagállama lett.   

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, internetes tájékoztatójában azt mondta, Észak-Macedónia a NATO családjának része lett, amely immár harminc nemzet és csaknem egy milliárd ember családja.   

"Olyan család ez, amely azon a bizonyosságon alapul, hogy függetlenül attól, milyen kihívásokkal nézünk szembe, együtt erősebb és biztonságosabb" - fogalmazott.   

Észak-Macedónia régóta hozzájárul az euroatlanti biztonsághoz, többek között azzal, hogy részt vesz a NATO vezette afganisztáni és koszovói missziókban - tette hozzá.   

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter közleményében hangsúlyozta, Észak-Macedónia NATO-csatlakozása az ország kormányának és népe erőfeszítéseinek csúcspontját jelenti. Tagsága egy szélesebb körű integrációt, demokratikus reformokat, a kereskedelmet, a biztonságot és a stabilitást támogatja az egész régióban, miközben mutatja, hogy a NATO ajtaja nyitva marad a csatlakozni kívánó többi ország előtt - tette hozzá.   

A katonai szövetség tájékoztatása szerint Észak-Macedónia zászlaját a NATO székhelyén, Brüsszelben hétfőn, szűk körben vonják fel Jens Stoltenberg főtitkár, Sir Stuart Peach marsall, a NATO Katonai Bizottságának elnöke, valamint Zoran Todorov, Észak-Macedónia NATO-delegációjának vezetője jelenlétében. Az ország zászlaját egyidejűleg felvonják a dél-belgiumi Monsban, valamint az amerikai Norfolkban található parancsnokságokon.   

Sztevo Pendarovszki észak-macedón államfő a múlt héten írta alá a szükséges dokumentumokat, ezzel minden akadály elhárult a nyugat-balkáni ország NATO-tagsága elől.   

A szövetségi dokumentumokban korábban Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viselő délszláv állam a NATO 2018. júniusi csúcstalálkozóján kapott meghívást a csatlakozási tárgyalások megkezdésére, amelynek feltétele volt a Görögországgal fennálló névvitájának lezárása. A Macedónia és Görögország között 1991 óta zajló névvita tavaly januári lezárulását követően az ország vezetői és az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) tagállamai az év februárjában aláírták a tagságot lehetővé tevő csatlakozási jegyzőkönyvet.   

A NATO-t a hidegháborús fegyverkezés idején, 1949. április 4-én alapították Washingtonban. Az alapító tagok között volt az Amerikai Egyesült Államok, Belgium, Dánia, az Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Izland, Kanada, Luxemburg, Norvégia, Olaszország és Portugália.   

Magyarország - Csehország és Lengyelország mellett - 1999-ben csatlakozott a katonai tömbhöz.   

A NATO fő célkitűzései között szerepel, hogy a tagállamok minden politikai és katonai eszközt igénybe vesznek a tagországok szabadságának és a biztonságának megőrzése érdekében.

 

Az amerikai külügyminisztérium elégedettségét fejezte ki Észak-Macedónia NATO-csatlakozása miatt

Az amerikai külügyminisztérium pénteken közleményben fejezte ki elégedettségét Észak-Macedónia NATO-csatlakozása miatt.

A Mike Pompeo külügyminiszter által aláírt  közlemény Donald Trump amerikai elnököt idézve megállapítja, hogy a NATO több mint 70 éve "a nemzetközi béke és biztonság bástyája", és leszögezi, hogy Észak-Macedónia NATO-csatlakozása az észak-macedóniai nép és kormányzat hosszú évekig tartó erőfeszítéseinek eredménye.     

"Észak-Macedónia NATO-csatlakozása az egész térségben elősegíti majd a nagyobb integrációt, a demokratikus reformokat, a kereskedelmet, a biztonságot és a stabilitást" - fogalmaz a közlemény. Hangsúlyozza egyben: ez a csatlakozás jelzés az észak-atlanti szövetségbe igyekvő többi országnak is, hogy nyitva áll az ajtó mindazok számára, akik akarnak és tudnak is tenni a csatlakozáshoz szükséges reformokért és vállalják a tagsággal járó felelősséget is.     

Az amerikai külügyminisztérium hangsúlyozta: a NATO 30. tagjának üdvözlésekor megerősíti az Egyesült Államok elkötelezettségét az észak-atlanti szerződés 5. cikkelyében foglalt közös védelem mellett.     

Észak-Macedónia pénteken vált a NATO hivatalos tagjává, miután - a NATO bejelentése szerint - Szkopje képviselői letétbe helyezték országuk csatlakozásának ratifikációs okmányait a katonai-politikai szövetséget létrehozó washingtoni szerződés letéteményes állama, az Egyesült Államok kormányánál. A balkáni ország az észak-atlanti szövetség 30. tagállama lett.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 138 835 megtekintés

Videó: 52 654 958 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535202

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh