Folytatódnak a Hold- és Mars-missziók előkészületei az amerikai űrkutatási hivatalnál (NASA) a koronavírus-járvány ellenére is.

A NASA Artemis-programja keretében tovább folyik a munka, amely az asztronauták Holdra és a Marsra utazását készíti elő - mondta Jim Bridenstine, a NASA igazgatója csütörtökön.   

A program szerint 2024-ben küldenének ismét amerikai asztronautákat a Holdra, több mint 50 évvel azután, hogy az ember először lépett az égitestre.   

"Azután, hogy húsz éven át keringtek űrhajósaink földközeli pályán, most készen állunk a világűr újabb nagy kihívására: a fenntartható emberi jelenlét feltételeinek kifejlesztésére a Holdon és körülötte" - idézte Bridenstine szavait a NASA portálja.   

"Az elkövetkező években az Artemis lesz a Sarkcsillagunk, miközben a Hold még teljesebb felfedezése felé haladunk. A Holdon fogjuk megmutatni, milyen alapvető elemekre lesz szükség az első űrhajósok marsi missziójához" - folytatta.   

A NASA szerint a fenntartható holdi jelenlét fő eleme a mobilitás, az ügynökség ezért be fog mutatni egy holdjárót. A teljesen lakhatónak tervezett holdjáróval a legénység akár 45 napos utazásokat is tehet az égitest felszínén. Rövidebb tartózkodásra egy négyfős csapatnak alkalmas felszíni lakóhelyet terveznek.   

Az Artemis-program a Holdat a Naprendszer távolabbi vidékeinek felfedezését előkészítő tesztterületként akarja használni.

Forrás: MTI / nasa.gov

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 132 803 megtekintés

Videó: 52 650 432 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534580

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh