http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/3102-a-pecsi-diakok-keszen-allnak-az-uzemanyag-hatekonysagi-megmerettetesre#sigProIddb9861c61b
Hazánk legfiatalabb energetikai innovátoraiból állt össze az a pécsi diákcsapat, akik Magyarországot képviselik az idei Shell Eco-marathon Europe versenyen.
A Shell Eco-marathon minden évben különös kihívás elé állítja a diákokat. A versenyzőknek ugyanis olyan járművet kell tervezniük és építeniük, amely 1 liter üzemanyag vagy 1 kWh energia felhasználásával a lehető legnagyobb távolságot képes megtenni. Idén a Pécsi Tudományegyetem diákjai újra részt vesznek az üzemanyag-hatékonysági versenyen, hogy felülmúlják korábbi eredményeiket. A csapat már az utolsó simításokat végzi az autóján, és lázasan készül, hogy minden készen álljon a május 14. és 19. között megrendezett rotterdami megmérettetésre.
Tavaly első alkalommal adott otthont a versenynek Rotterdam, ahol a város útjai az esemény ideje alatt versenypályává változtak. A többnapos rendezvényen több mint 40 000 ember követhette figyelemmel, amint a diákok a leghatékonyabb jármű címéért versengenek. A városi környezet azért is fontos a verseny számára, mert így életszerű környezetben próbálhatják ki az új technológiákat.
Idén májusban mintegy 20 európai ország több mint 3000 diákja - köztük öt magyar csapat - találkozik ismét Rotterdamban, hogy újabb rekordokat állítsanak fel.
„Nagyra becsülöm a magyar csapatok erőfeszítéseit, hogy évről-évre új autókat tervezzenek és építsenek a Shell Eco-marathon versenyre. Remélem, kemény munkájukat siker koronázza és mindannyian kiváló eredményt fognak elérni kategóriájukban. Tudom, hogy a versenyt megelőző pár héten a kihívások megsokszorozódnak, de biztos vagyok benne, hogy a befektetett energia megtérül, s a verseny felejthetetlen pillanatokat hoz majd a diákok számára Rotterdamban” – mondta Erényi Balázs a Shell Hungary Zrt. igazgatósági elnöke.
A pécsi Pollack Eco csapat harmadik alkalommal indul a versenyen. Hi Orca nevű autójukba idén új hajtás került, ami új hidrogén üzemanyagcellát, új elektromotort, kis súrlódási ellenállású csapágyakat és új vezérlést jelent. „Idén nem készítettünk új formát, mivel a jelenlegi minden szempontból optimálisnak bizonyult, de a meglévő negatív szerszámból egy héjat kivettünk, hogy a jármű tömegét csökkentsük. Számításaink szerint az újításoknak köszönhetően a jelenlegi futásteljesítményt a duplájára tudjuk majd növelni” - összegezte az idei munkát Háber István Ervin, a csapat felkészítő tanára.
Forrás: WELL PR Ügynökség