A bírák befolyástól mentesen, legjobb meggyőződésük szerint járnak el - közölte a Kúria Szász Károlynak, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnökének a devizahitelekkel kapcsolatban az egyik kúriai tanácselnökhöz címzett levelére reagálva kedden.

Szász Károly a hétfőn nyilvánosságra került levélben a devizahitelekkel kapcsolatos bírói ítéletek gazdasági és társadalmi hatásaira figyelmeztetett. Arra is felhívta a figyelmet, hogy ezeknek a szerződéseknek az utólagos "sommás" átalakítása vagy semmissé nyilvánítása szélsőséges esetben államcsődhöz is vezethet.

Szász Károly levelének első soraiból kiderül, hogy egy június 24-ei, a devizahitelekkel kapcsolatos szakmai konferenciához ajánlotta fel - a Kúria megkeresésére - a PSZÁF szakmai ismereteit és véleményét, hogy "elvi támpontot nyújthasson a bírói karnak".

A Kúria közleménye leszögezi, hogy a bírák "legjobb meggyőződésük szerint, befolyástól mentesen értékelik a konferencián elhangzó és az azzal összefüggésben készült írásbeli anyagokban szereplő információkat".

A közlemény kitér arra is, hogy a magyar bíróságok az elmúlt időszakban már számos devizaalapú hitelezési ügyben hoztak ítéletet, és az elkövetkezendő hónapokban még sok hasonló ügyet bírálnak majd el.

A Kúria az idén tavasszal az alsóbb fokú bíróságoktól érkezett kérdések és jelzések alapján szakmai konferencia szervezésébe kezdett. A tanácskozás célja, hogy a devizaalapú hitelezéssel kapcsolatos perek eldöntésében résztvevő bírákhoz eljussanak a speciális szaktudást, közgazdasági, banküzemi ismereteket igénylő információk. A konferencián kizárólag az ilyen ügyeket tárgyaló bírák vesznek részt, és eddig már több mint kétszázan jelezték részvételi szándékukat.

A Kúria felkérésére a konferencián egy pénzügyi joggal foglalkozó professzor, a Magyar Nemzeti Bank és a PSZÁF képviselői ugyanazon kérdésekben fejtik ki álláspontjukat, és nyújtanak segítséget tipikus problémák megoldásához - tartalmazza a Kúria keddi közleménye.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 082 001 megtekintés

Videó: 48 312 282 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6922374

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh