http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/3971-a-biodiverzitas-megorzese-strategiai-feladat#sigProId6fd45ebd6f
Magyarországon az agro-biodiverzitás az elmúlt száz évben elveszítette genetikai állományának 75 százalékát, ezért alapvető a fenntarthatóságot szavatoló mezőgazdasági modell, illetve az agrárium biológiai alapjainak a megóvása, megőrzése - mondta Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti, társadalmi és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek szerdán Budapesten.
Elmondta: a Nemzeti Biodiverzitás Stratégia társadalmi véleményezése most folyik, ennek keretében a VM több szakmai és civil szervezet közreműködésével fórumot tartott szerdán a minisztériumban a Párbeszéd a Nemzeti Biodiverzitás Stratégia (2014-2020) tervezetéről.
Kifejtette: a genetikai állomány csökkenése azzal jár, hogy mind a piacokon, mind a kereskedelemben, mind a vetőmag-értékesítés területén lényegesen kisebb genetikai állományból lehet válogatni. Ez azért kedvezőtlen, mert a változó környezeti hatásoknak nagyon nehéz ugyanazokkal a fajtákkal megfelelni. Fontos tehát, hogy a rendelkezésre álló genetikai állomány a lehető legváltozatosabb formában fennmaradjon. Ez lényegében élelmiszer-biztonsági kérdés - húzta alá Tóth Katalin.
A helyettes államtitkár megfogalmazása szerint olyan stratégia megalkotása a cél, ami maximálisan kiaknázza a lehetőségeket. Rámutatott, hogy a legfontosabb célkitűzés ezen a területen a biológiai sokféleség (biodiverzitás) és a genetikai erőforrások megőrzése. Ezeknek a feltételeknek akkor lehet megfelelni, ha a stratégia figyelembe veszi a folyamatosan változó körülményeket, és ezekre igyekszik a rendelkezésre álló információk alapján a legmegfelelőbb válaszokat megadni.
Emlékeztetett arra, hogy ezt a stratégiai célt szolgálja a növénydiverzitás központ is, amelyben mind a vadon élő, mind pedig a mezőgazdasági állomány génbankja megtalálható. Létre kívánnak hozni egy úgynevezett duplikátum tárolót is, ahol a genetikailag fontos tételeket másodlagos formában is meg fogják őrizni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó blog bejegyzésünk:
Átgázolunk a múlt értékein Kattintson ide...