Felvásárolhatná az állam egyes szakmai felvetések szerint a híres magyar tejtermékmárkákat azoktól a multi cégektől, amelyek kivonulnak Magyarországról. A magyar tejtermékmárkák iránti aggodalmak nőnek, mert – mint ahogy a Danone közelmúltbeli bejelentése is alátámasztja – a Magyarországon érdekelt tejmultik fokozatosan visszafogják itteni tejfelvásárlásaikat, és sorra távozhatnak a hazai tejtermékgyártásból. Emiatt pedig a tulajdonukban lévő, tradicionális magyar márkák külföldi tejből készülhetnek, illetve sorsuk teljesen bizonytalanná válhat.

A Danone közelmúltbeli bejelentése fokozza a hazai aggodalmakat amiatt, hogy a Magyarországon is érdekelt multinacionális tejipari vállalatok kivonulásával akár végleg elveszhetnek egyes tradicionális, híres magyar tejtermékmárkák. Mint ismert, a Danone a napokban jelentette be, hogy több európai gyára mellett bezárja budapesti üzemét is, és a magyar piacon ezentúl importtermékekkel kíván jelen lenni.

Tejágazati adatok szerint a Danone-on kívül több más Magyarországon érdekelt tejmulti – így a FrieslandCampina és a Boungrain Csoport – is fokozatosan csökkentette az itt felvásárolt tejmennyiséget az elmúlt években, és egyre inkább tejtermék-importra rendezkedett be. Ez pedig felveti annak a lehetőségét is, hogy később e cégek is távoznak majd a hazai tejtermékgyártásból, bár ezt például a FrieslandCampina az agrarszektor.hu-nak nyilatkozva cáfolta. A cég most újra megerősítette, hogy nem csökkenti a tejfelvásárlást, nem vonul ki az országból, sőt itthon fejleszt, így a társaság tájékoztatása szerint biztosan nem fenyeget az a veszély, hogy az államnak kellene gyártatnia a Túró Rudit.

A Danone tulajdonában nincsenek magyar tejtermékmárkák, de a FrieslandCampina és a Bongrain esetében már egészen más a helyzet. A FrieslandCamnpina gyártja például a Pöttyös Túró Rudit, míg a Bongrain tulajdonában lévő Pannontej Zrt. a Medve, a Karaván, a Pannónia és a Tihany camambert sajtokat vagy a Bakony termékcsaládot. Ezek közül néhányat – állítják tejágazati szakértők – a Bongrain Csoport részben már most is Lengyelországban gyárt, és importtermékként hozza a magyar piacra.

A multik magyarországi visszavonulásával növekszik annak a veszélye, hogy a tradicionális magyar tejtermékmárkák egyre inkább külföldi alapanyagból, külföldön készülnek majd, vagy akár teljesen eltűnnek a hazai piacról. Ágazati szakértők szerint a kormány szükség esetén lépéseket tehetne e márkák visszavásárlására. Így a levédett márkák – legalábbis átmenetileg – állami tulajdonba kerülhetnének, amellyel biztosítani lehetne magyar tejre alapozott, további hazai gyártásukat is.

Számos tradicionális magyar tejtermékmárka akkor jutott multinacionális társaságok tulajdonába, amikor azokat a magyar tejipari vállalatokat megvásárolták – közölte az agrarszektor.hu-val Lukács László, a terméktanács ügyvezető igazgatója. E levédett márkanevek ma is szellemi javakat és értéket képviselnek.

A magyar márkák fenntartása azért is indokolt lenne, mert közkedveltek a hazai piacon, így hozzájárulhatnak a tejtermékfogyasztás növeléséhez. A tejtermékek – köztük a tradicionális márkák - iránti kereslet erősödését különböző akciókkal a terméktanács is ösztönzi, így például legközelebb augusztusban indít kétéves sajtfogyasztási kampányt 200 millió forintos brüsszeli forrásból – mondta az ügyvezető igazgató.

Forrás: agrarszektor.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 129 186 megtekintés

Videó: 52 648 507 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534471

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh