http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/5002-a-bankszovetseg-szerint-kedvezo-a-forintositas-arfolyama#sigProIdbae6972c41
A bankszövetség főtitkára szerint a forintosítás piaci árfolyama az elmúlt időszak változásait nézve kedvező, és várhatóan az lesz a jövő év első fél évében is, a forint ugyanis ma nincs a "nagyon erősen gyenge oldalon" az elmúlt hónapokhoz képest.
Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden kifejtette: ez a mostani piaci árfolyam, de nem tudni, hogy amikor ténylegesen sor kerül a forintosításra, akkor ez hogyan fog viszonyulni az akkorihoz.
Arra a felvetésre, hogy a devizahitel felvételének idejéhez viszonyítva az árfolyam kedvezőtlen, azt felelte: közben eltelt 10 év, jött egy válság. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a bankok a november 7-i árfolyamon lebonyolították az euró-adásvételt a jegybankkal hétfőn.
Arra a felvetésre, hogy születtek-e háttéralkuk annak érdekében, hogy a forintosításnál a bankok ne járjanak rosszul, kijelentette: a bankszövetség nem köt háttér, titkos megállapodást. Megjegyezte, hogy a bankszektorra 1000 milliárd forintos teher jut, ami a tőke egyharmadának elvesztése, súlyos veszteség, a bankszektorra "elképesztő teher hárul".
Kovács Levente ismét hangsúlyozta, az elszámolással, a Kúria döntésével jogászaik nem értenek egyet, ugyanakkor a magyar bankszektor mindig jogkövető volt. Jelenleg azon dolgoznak, hogy az összes jogi döntést az informatika és a banküzemtan "nyelvére" lefordítsák - mondta.
A bankszövetség minden kormányzati döntés kapcsán megteszi szakmai javaslatukat, és ami a törvényből rájuk háruló feladat, azt betűről-betűre pontosan végre fogják hajtani. Az elszámolással kapcsolatos kritikáik jogtechnikai jellegűek, aminek véleménye szerint helye van.
A feladatuk most a következő hetekben-hónapokban az, hogy a jogszabályban és az MNB-rendeletben meghatározott módon végrehajtsák az elszámolást. Ez véleménye szerint akkor szerencsés, ha időzítésben egybe esik a forintosítással, és a fair banki szabályozásra való áttéréssel.
Közölte, hogy a forintosítás a deviza jelzáloghiteles ügyfeleket érinti, az elszámolás viszont a forinthitellel rendelkezőket is érinti, kivéve a rövid futamidejű kártya-, és folyószámlahiteleseket, illetve az állami kamattámogatással rendelkező lakáshiteleseket. Szakmailag indokolatlannak nevezte azt, hogy egy 8 évvel ezelőtt felvett 10 éves gépkocsihitel "forintosítási procedúráját" a maradék 2 évre végigjárják.
Közölte, hogy minden érintett ügyfelet tértivevényes levélben fognak értesíteni, a tartalma a jogszabályi előírásoknak megfelelő lesz. A bankszövetség szavai szerint arra készül - és minden bankot arra kér-, hogy a jegybankkal szoros együttműködésben alkalmazza az elszámolási módszertanokat, amelyek fillérre pontosan meghatározzák a visszajáró összegeket. Az egész folyamatot az automatizmus és az ügyfélbarátság fogja jellemezni - ígérte.
A bankszövetség főtitkára szerint bankszakmai szempontból jövő év szeptember-októberre várható, hogy minden ügyféltípus esetében végrehajtsák a forintosítást, vagy az elszámolást.
A jövő év negyedik negyedéve lesz az, amikor a bankszektor a terheitől megszabadulva ismét a hagyományos tevékenységeire tud koncentrálni - vélekedett.
Arra a kérdésre, hogy nemzetközi jogi fórumokon támadják-e majd a jogszabályokat, azt válaszolta, hogy ebben a bankszövetség érdekképviseletként nem érintett. Elképzelhetőnek tartotta azt, hogy egyes bankok megvizsgálják a jogorvoslati lehetőségeiket.
Forrás: MTI