http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/6182-tobb-szaz-amerikai-katona-erkezett-magyarorszagra#sigProIdd6d97bc247
Több mint 500 amerikai katona érkezett Magyarországra a csütörtökön kezdődő “Brave Warrior 2015” hadgyakorlatra. Mint a térségi országokban zajló összes többi hadgyakorlaton, ezen is főként amerikaiak vesznek részt.
A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint a gyakorlat október 31-ig tart, és összesen hat ország fegyveres erői vesznek részt rajta. Legnagyobb létszámban az Egyesült Államok Európában állomásozó fegyveresei érkeztek. A személyi gárda mellett mintegy 150 amerikai harcjármű is érkezett Magyarországra, a HM közleménye alapján abból a célból, hogy hazánk “megfeleljen a NATO elvárásainak” – ami a tapasztalatok alapján főként az amerikai hadsereg műveleteinek kiszolgálását jelenti.
A közvélemény általános elutasítással fogadja érkezésüket; az Alfahír megkérdezése során a válaszadók 76%-a gondolta úgy, hogy az amerikai fegyveresek érkezése nemcsak gyanús, de kockázatos is egy ilyen geopolitikai helyzetben. Eközben a válaszadók kevesebb mint negyede vélekedett úgy, hogy az amerikai fegyveresek érkezése nem zavarja, mert a “szövetségeseink”.
Az Egyesült Államok 2014 májusa óta 17 különböző hadgyakorlatra küldött ezres nagyságrendben fegyvereseket Kelet-Európába, nem egy alkalommal ötezer fős átcsoportosítással egybekötve. Ezek célja az Ukrajnában zajló illegális – ENSZ-BT felhatalmazás nélküli – NATO-beavatkozás fedezése; az amerikai hadsereg a szövetségesekkel folytatott hadgyakorlatokra hivatkozva szállja meg Kelet-Európát, miközben folyamatos a beszivárgás Ukrajna területére.
Június 9-én a karpathir.com közölt fényképeket arról, amint egy NATO konvoj átlépi az ukrán határt. Záhonynál az amerikai hadsereg HEMTT taktikai teherjárművei, Humvee terepjárók léptek be Ukrajna területére, melyek korábban a Capable Logistician 2015 hadgyakorlatra hivatkozva érkeztek Magyarországra. Annak ellenére, hogy a minszki egyezmény alapján minden külföldi fegyveres erőt ki kell vonni Ukrajna területéről, jelenleg 18 nyugati ország fegyveresei tartózkodnak Ukrajnában, főként amerikaiak.
Az amerikai fegyveresek érkezésének célja azonban vélhetően nem csak az Ukrajnába történő beszivárgás. 2015 január 22-én az Egyesült Államok európai parancsnoksága “rendkívüli biztonsági intézkedéseket” hirdetett meg. Ennek részeként Philip Breedlove, az USA európai parancsnokságának vezetője elrendelte, hogy az Európa területén tartózkodó amerikai katonák nem hordhatnak egyenruhát, amikor szolgálaton kívül vannak. Az intézkedésről akkor a CNN számolt be, Gregory Hicks szóvivőre hivatkozva. Az amerikai katonák szolgálaton kívül civilként, szabadon mozognak a “szövetséges országok”, így Magyarország területén is.
A 2013-2014 fordulóján történt kijevi puccs során orosz sajtóorgánumok a folyamatban lévő forradalom képi- és videoanyaga alapján bizonyítékokat hoztak nyilvánosságra arra vonatkozóan, hogy az eseményekben olyan személyek vesznek részt, melyek korábban a NATO afganisztáni missziójának képi anyagain is feltűntek. Beazonosították többek között egy mesterlövész személyét, aki korábban Afganisztánban harcolt a NATO-misszió részeként, később pedig Kijevben vett részt az EuroMajdanról induló felkelésben. Az amerikai afgán veterán a tüntetőkre és a rendőrökre egyaránt lövéseket adott le, ezzel radikalizálta a rendőri erőkkel farkasszemet néző tüntetőket, a rendőrök részéről pedig a fegyvertelen tüntetőkkel szemben is agresszív reakciót kényszerített ki.
Később nyilvánosságra jutott egy az észt külügyminiszter és Catherine Ashton közt zajló telefonbeszélgetés hangfelvétele, ami tanúsítja, hogy Ashtonnak tudomása volt mesterlövészek felbérléséről.
Forrás: hidfo.ru