A földgáz, valamint a villamos energia egyetemes szolgáltatók 30 napon belül vizsgálják felül a számlaküldési gyakorlatukat és szükség esetén módosítsák úgy, hogy a fogyasztóknak a jogszabály szerinti legalább 8 nap álljon rendelkezésükre a számlák rendezésére - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a hivatalhoz érkező panaszlevelek egy részében a fogyasztók azt kifogásolták, hogy a számlaleveleket késedelmesen kapják kézhez, így nem tudják a számlát a megadott határidőben befizetni. Ezért a fogyasztói észrevételek nyomán Dorkota Lajos, a MEKH elnöke - a jogszabályi előírás maradéktalan érvényesülésére és a fogyasztók érdekeinek védelmére tekintettel - levélben szólította fel a közműszolgáltatókat számlaküldési gyakorlatuk felülvizsgálatára, valamint arra, hogy a cégek az általuk megtett intézkedésekről tájékoztassák a hivatalt.

A MEKH kiemelte: a szolgáltató kötelezettsége, hogy úgy juttassa el a számlákat a felhasználóknak, hogy a számla kiegyenlítésére a kézhezvételétől számított legalább 8 nap rendelkezésükre álljon. Továbbá arra is felhívták a figyelmet, hogy a számlafizetés teljesítési időpontja az előírt összeg jóváírása a közműszolgáltató bankszámláján.

A hivatal célja az intézkedéssel a jogszabályi előírások betartatása mellett az, hogy elősegítse: a számlákat a fogyasztók határidőben tudják kiegyenlíteni - olvasható az energiahivatal közleményében.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 122 723 megtekintés

Videó: 52 643 728 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534271

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh