Az eddigieknél szigorúbb feltételek mellett, az ingatlan becsértékének száz százalékán lehet ezentúl árveréseket tartani - többek között ezt tartalmazza a bírósági végrehajtásról szóló törvény kedden elfogadott módosítása, amelyet 165 igen szavazattal, 1 nem ellenében hagytak jóvá a parlamentben a képviselők KDNP-s kezdeményezésre.

A módosítás értelmében egy év sikertelen árverezés után is csupán a becsérték 90 százalékán lehetne elárverezni a végrehajtás alatt álló ingatlant.       

A kereszténydemokrata képviselők által eredetileg javasolt változtatás az érték 80 százalékra csökkentésére adott volna lehetőséget, végül azonban a törvényalkotási bizottság módosító javaslata nyomán ezt megemelték 90 százalékra.    

A fentiek mellett, a végrehajtásban érintett összes fél - vagyis az adós és mindenki, aki felé tartozása van - közösen megállapodhat egy alacsonyabb összegben is, amelyért árverés során értékesíthető az ingatlan. Ebben az esetben azonban megszűnik minden fennmaradó követelés és tartozás.    

További feltétel, hogy egyetlen lakóingatlana legyen az adósnak, és hat hónapja ott lakjon a végrehajtás előtt.   

A változtatással az előterjesztők annak a mintegy 145 ezer családnak szeretnének segíteni, amelyik reménytelen helyzetbe kerülne a kilakoltatási moratórium március 1-jei lejárta után. A törvénymódosítás célja, hogy a lefoglalt ingatlanokat minél magasabb áron értékesítsék, valamint, hogy a fennálló követelések is a lehető legnagyobb mértékben térüljenek meg.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 069 408 megtekintés

Videó: 48 297 166 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6920380

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh